Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1942

Signum loudis Szondy György dr. tanügyi főtanácsos átadó beszéde. Mélyen tisztelt ünneplő Közönség ! Kedves Tanuló Ifjúság ! Ünnepi összejövetelünknek az a célja, hogy közöljek egy hírt, kézbesítsek egy okiratot, átadjak egy jelvényt, amelyek más-más alakban és fogalmazásban ugyanazt mondják. Arról értesítenek, hogy Magyarország Főméltóságú Kormányzója dr. Bátori József kegyestanítórendi gimnáziumi igazgatónak a levente egyesületi élet, valamint a haderőn kívüli kiképzés terén szerzett érdemeiért elismerését nyilvánította, s annak tudluladását elrendelte. Az elismerés, s annak látható jele, a ragyogó magyar koronás bronzérem egy embert illet csupán; ám úgy érzem, hogy az elismerés kellette örömből mindnyájan részt kérhetünk, akik ma itt összegyűltünk. — Végül méltán örvendeznek velünk a szülők, a volt tanítványok, az öreg diákok. Számunkra is ünnep kell hogy legyen az az alkalom, amikor az Alma Mater régi dicsősége újabb sugarakban ragyog fel, amikor azt látják, hogy a gyermekeik nevelésére fordított munka a legfelsőbb elismerést is kivívja. Hogy miért kell örvendeznünk ez elismerésnek, arról — úgy érzem — fölösleges sokat beszélni. A jól végzett munka méltánylása még akkor is örömöt kelt bennünk, ha legközelebbi környezetünkből ered; ha nem több egy anyai csóknál, egy apai simogatásnál, egy biztató tar.ári tekintetnél, egy jóváhagyó kivatalfőnöki fejbólintásnál. Hogyne tenne boldoggá, ha az ország kormánya mellett álló Vezér, a Legelső Magyar Ember szájából halljuk az Igét: „Jól vagyon, jó és hű szolgám!" Olyan ez a biztató, bátorító hang, mint az ital víz a megfáradotin&k, az enyhe f-zellő a sivatag vándorának. Mégis, mily ritkán halljuk azokon a vidékeken, í.iiol mi, nevelő munkások dolgozunk! Ez a mai ünnep azért oly szokatlan, s azért hangol bennünket kétszeres örömre, mert az elismerés cserkoszorúját a mi sorainkban küzdő munkás nyerte el; az a körülmény pedig, hogy érdemei katonai részről nyertek dicséretet, a szebb jövő reményével kecsegtet, amikor - a két óriási nemzetnevelő hadsereg, az iskolák és laktanyák jövőformáló munkásai egymás munkájának tökéletes ismeretében és méltánylásában, benső és őszinte együttérzéssel fogják a magyar Jövendő sáncait építeni Az tehát nem kérdés, kell-e ennek a kitüntetésnek örvendeznünk; de arra aligha árt néhány szóval rávilágítani, hogy mi az értelme annak általában, és mi közelebbről Bátori József személyével kapcsolatosan. Az érmen, amely látható jele a Legfelsőbb Elismerésnek, ezt két latin szót olvashatjuk: Signum Laudis. Bizonyára már az első osztályos kisdiák is megérti, hogy ez a két szó annyit jelent: Dicséret jele; vagy az érdem, a dicsőség, a hír jelvénye: mert a iaus szó ezeket a fogalmakat is jelenti. Mindegy, melyik értelmét fogadjuk el; fontosabb annál a másik szó jelen5