Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1937

Kemény 3ános 1879-1937. S mert halhatunk bármelyik percben S célunk mégis az örökkévalóság, Minden igaz ember ezért hős S az emberszívben van a legtöbb jóság. Ady: A nagyranőtt Krisztusok. A nekrológok java része nem őszinte és felesleges jelzőtábla, melyre senki sem figyel s ahelyett, hogy elnyugtatná a holtakat, visszakényszeríti őket az élők kénytelen emlékezetébe. Ahogy a délibáb felkapja a tájat, úgy rajzolja el a holtat a halotti beszédek kegyeletien stílusa. Kemény János igénytelen, természetes egyénisége nem tűri a hamis beszédet, felénk sugárzó jósága viszont kegyeletre int. Messze van már a hangja, kicsi, tömzsi alakja már tünedezőben, de a lelkünkbe bele nőtt az ő élete. Testvéri közösségünkben ő még ma is él. Szülőhazája Dunántúlnak egy kis faluja, Szomód Tata mellett, A tatai piaristák iskolájában indult meg Kemény János pályája. Tatán nyerte meg a nevelői hivatást s mint piarista növendéket csakhamar a kolozsvári egyetemen találjuk. Magyar-német szakon dolgozik, a magyar szemináriumban különösen sokat. Itt jegyzi el magát a magyarság nagy szellemeivel, Zrínyivel, Petőfivel, Tompával, kikhez később is gyakran vissza-visszatér. Tanárkorában Nagymagyarország sok tájáu látjuk, Tatán, Léván, Máramarosszigeten, Debrecenben, Nagykanizsán, majd újra Debrecenben. Mindenütt élénk tevékenységet fejt ki a városok kulturális életében s úgy ismerték őt, mint jól stilizáló előadót. Hogy mennyire nem öregedett meg soha az érdeklődése, jellemző szellemi éberségére az ő Adytisztelete. Adyt nagy értekezésben tisztázta a maga számára és nekünk is élmény volt, ahogy szépségittas szemével rácsodálkozott egy-egy Ady-sorra. Nyaranta haza-hazautazott falujába, a falu búcsúján ő mondta mindig az asszisztenciás nagymisét. Mindenkinek üdülés volt a vele való beszélgetés. Örök jókedv és sziporkázás. Tele adomával, jómagyar nótával, örök derűvel. Mesemondó fajta volt, aki még a valóságot is megfürdette képzelete színeiben s ahogy pipaszó mellett hallgattuk őt beszélni. Jókai jutott eszünkbe és egy nagy kékszemű gyermeket láttunk magunk előtt, aki pajzánul kergeti fantáziájának tündéreit és Herkulesnek tudja magát. Mindig volt tarsolyában néhány jómívű tréfa és mint aranyport hintegette maga körül szívének jóságát.