Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1912

4 dapestnek — habár vázlatos, — bemutatásával. Ily eljárásunkkal módot és alkalmat nyújtottunk tanulóinknak, hogy a két főváros, a régi Bécs (Wien) és az ifjú erőtől duzzadó, rohamosan fejlődő Budapest között a saját szemléletük alapján összehasonlítást tehessenek. A hortobágyi kirándulásunkat 1913 május 21-én tartottuk meg három tanár, dr. Barna Leander, Suller János és Dragos Károly vezetése mellett összesen 96 tanulóval. A tanulókat az I—VII. osztályok jobb előmenetelő növendékeiből válogattuk ki. Miután a vezető tanárok az előző nap délutánján az ifjúságot kellőképpen tájékoztatták a szükséges tudnivalókról a pusztát és világát illetőleg, közölték egyúttal az indulás idejét is. A megszemlélendő dolgoktól előre lelkesedő ifjúsereg a legnagyobb várakozással nézett a következő nap elé. Az izgatottság különösen a kisebbeknél az órák múltával csak fokozódott; nagy részük aludni sem tudott, s reggel már jóval öt óra előtt hatalmas gyermeksereg verődött össze belőlük és várakozott türelmetlenül a főállomás előtt, hová a gyülekezés rendelve volt. Az ég nem mutatkozott valami kegyesnek irányunkban; ifjaink majd szomorú, majd reményteljes pillantásokat vetettek fel rája, mintegy kérték, hogy legalább a mai napon ne szomorítsa meg a szabad természetet élvezni akarókedvöket. Az indulás órája ilyen vázoltuk hangulatban jött el, melybe reményt azok szavai öntöttek, kik a múlt évi kirándulásunkra visszagondoltak, mert akkor is felhőlepelbe burkolózott az ég, sőt könyeit is hullatta útközben, de midőn célunkhoz érkeztünk, a barátságos Nap szerető sugarainak hevével elűzte a fenyegető felhőfoszlányokat. Iris felvonta színes ívét az ég boltozatára, Helios, illetőleg Apollo fényes fogatáról kedélyes mosolyát árasztotta a derülni kezdő arcokra, melyet mi is viszonoztunk, hogy jóságát megköszönjük. Ez idén is ily remény kecsegtetett. Az öt óra 20 perckor induló vonat három kocsijában helyezkedtünk el; még néhány perc és megindultunk a puszták felé. Lassan gördült helyiérdekű vonatunk a várost körülövező kertek virágzó akácfái és ébredező lakosú házai között, s szinte feltűnt nekik a vidám ének, amelyre tanulóink rágyújtottak, hogy az előttük már jól ismert vonalrész unalmát elűzzék. A kisállomást elhagyva alig jutott néhánynak eszébe, hogy egy futó pillantást vessen a Hatvan-utcai temetőből kimagasló