Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1912

6 Angyalháza éis Nagy Iván puszta, északról a Csege, Böszörmény, Nánás és Hajdúszentgyörgyhöz tartpzó gyepes térségek határolják. Területe körülbelül 50,000 katasztrális hold; három nagy csoportra oszlik: Máta: 26,000 hold, Zám: 12,000 hold, Ohat: 10,000 hold. A tisztán legelőül szolgáló terület a Kadarcs hídjától Derzsitelekig 22V

2 kilométer hosiszú. A legelő nem egyformán látja el dús fűvel az állatokat, mert a talajt bőven felverte a sziksó, már pedig a szikes föld a maga fehérségével a növényzet ellensége. Fű a sok esőzés dacára is alig terem rajta, mit tanulóink saját szemeikkel tapasztalhattak. Vonatunktól jobbra és balra széles téren legelésztek a ménesek lovai és a gulyák szarvasmarhái. Kónya állomás táján a juhnyájak kerültek elő. A vasút töltése mellett gólyák lábalták a vizet, hogy a sás és káka között megkeressék napi élelmüket. Odább a szélfogó karámok és a pásztorok elszórt házikói kötötték le tekintetünket, nemkülönben a pusztai kútak magas ágason hajlongó gémjeikkel, melyeknek vize azonban a sótartalom miatt az ember számára legtöbbször ihatatlan. Két órai utazás után a Hortobágy közepére, a „Nagyhortobágy" állomásra jutottunk. A vonat kocsijaiból ifjaink gyorsan kiszállottak, hogy a kövezett, kettős fasorral beültetett úton a csaknem százados múltú, a betyárvilág romantikájáról nevezetes, s Petőfitől is megénekelt csárdához menjünk, melyben még most is mutogatják azon asztalt és helyet a söntés mellett, hol az esőtől és hidegtől elcsigázott költőnk megpihent, midőn pénz nélkül, gyalogszerrel Debreczenből Egerbe utazott. A csárda egyik helyiségében leraktuk feles terhünket, igy megkönnyebbülve a Hortobágypatakon épült juhúsztatóhoz tartottunk, melyben a juhászok éppen egy falka juhot úsztattak. Érdekes volt a gyiige állatokat nézni, hogy mint vonakodtak a vízbe bemenni, vagy miután bedobták őket, s hosszú, tömött gyapjúk megtelt vízzel, igy alig tudtak lábaikon állani, annál kevésbbé a vizből kigázolni, miért is úgy kellett kiemelgetni szegényeket. Tanulóink hálás tárgynak minősítették e még nem látott munkálatot; nem is késtek fényképezőgépeikkel felvenni, emlékül megörökíteni. Innen a kondához fordultunk, mely a közelben legelészett. Ez sem kerülhette el typikus kondásával együtt a fényképezőgép lencséjét. Most a kilenc boltozott ívű hídon át a Mátatelepre indultunk. A híd a debreczeni cívis büszkesége, mert szerinte ennél különbb az egész