Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1890

19 ez embereknek, melynek mindegyikében egy-egy tapasztalat van megörökítve s bebizonyítva, melyre az emberiség sok tévedés, botlás és szenvedés árán jött reá. II. Aisopos. Volt említve az eddigiekben, hogy a mese anyaga sok ideig eg} részt a költök műveiben mellékszerepet vitt, s élénkítő hatást volt hívatva gyakorolni, másrészt, hogy a tanköltök eddig a tanköltészet terén leginkább a gnórmik müvelésére szorítkoztak. De volt említés téve arról is, hogy az erkölcsmondatoknak további fejlődése a mesében érte el végét, melyet önálló költői műfajjá tett A i s o p o s az által, hogy vagy költötte meséit, vagy csak a meglevő s talán közszájon forgó meséket ö gyűjtötte össze legelőször. E kérdés talán soha tisztába nem hozható kérdése marad az irodalomtörténészeknek. Nekem ez nem lévén tárgyam, előadom azt, amit, mint valószínűt állít az irodalomtörténet Aisoposról. Aisopos a legrégibb meseíró, s egyszersmind a meseköltök királyának is neveztetik. Élt a Kr. e. VI. század közepén s Plirygiából származott. Ifjúságában az athenaii Demarehos, a samosi Xanthos és Jadmon bölcsészeknél mint rabszolga élt, míg ez utóbbi által folszabadíttatott. Ezután Kroisos udvarába került, a hol nagyon megkedvelteié magát. Egyszer jóslatért Delphoiba küldetvén, istentelenség bűnébe („aisoposi vér" Herod. II. 134) esvén, megöletett. A későbbi kor sok mindenfélét költött Aisoposról, a miket összehordott egy konstantinápolyi szerzetes: Maximus Planudes, s egy regényt költött belőle a XIV. században Kr. u. A későbbi írók sokat vitatkoztak s vitatkoznak ma is fölötte, s olyan is találkozott és találkozik, ki létezését is megtagadta. De létezett-e, vagy nem, nekünk elég annyit tudnunk, hogy élt egykor — mert élnie kellett valakinek — ki mesés dolgokat írt össze, s ezen mesés dolgoknak a czítne ma: MuOst Ai5w-ií:i — Aisopos meséi. 2*