Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1890

VIII. Az aisoposi és Fáy-féle mesék összehasonlítása. I. A mese őstörténete. Mielőtt a ezimben fölvett tétel kidolgozásához fognék, szükségesnek tartom egyet-mást előadni a mese — aívo? — fabula — eredete, lényege, tulajdonságai s történetéről legalább röviden, nehogy in medias res törve, érthetlenné legyek. „A költészet, kezdettől fogva, nemcsak szép s dicső világ leírásai után járt, hol a tapasztalatilag ösmeretes természeti hatalmak az igazságot meghaladó hatály s tökélylyel vannak felruházva: hanem mindig hátra is tekintett a környező valóságra, szükségei s gyarlóságaival; s minél inkább el volt telve saját eszményi világa szépségeivel s magasztos kellemeivel, annál élénkebben érezte s fejezte ki az emberi állapotok hiányosságát s fenyegető veszélyeit." E szavakkal fejezi ki egy tudós angol iró') a költészet legelső alakjainak nyilvánulását, mely egyszersmind legtermészetesebb felosztása is a költészetnek két legfőbb alakja s irányára: az elbeszélő és oktató költészetre. Ezen oktató költészetnek az ókorban ugy rangra, mint jelentkezési idejére nézve is, legelső faja: a mese. Ha a mese eredetét akarjuk kutatni, akkor vissza kell mennünk az emberiség gyermekkorába, mikor az ember még önmagával tehetetlen, de egyszersmind önmagára hagyatva küzd a természettel, állatokkal, emberekkel és önmagával. A gondolkodásnál jobban elfoglalja még az érzés. Önmagára lévén utalva, legtöbbször saját kárán tanul, okul, ') Mtiller K. 0. és Donaldson J. V. „A régi görög irodalom története" ford. Récsi Ferencz. I. köt. XI. 2.