Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1880

4 föltétel egészen hiányzik: íIZ ílZ cl társadalmi alakulás, a jog és az igazság alapján emberszeretettel párosulva; a másik csak részben, mert művelődésre vár: addig mi nálunk mind a két föltételnek elég tétetik, mert szerencsések voltunk a müveit Európa nép családai között helyet foglalni, s éppen ez által képesittetünk nagy dolgok müvelésére. Adjunk hálát az Istennek, ki bölcs, mindenható és kifürkészhetetlen intézkedései által bennünket ily szerencsés körülmények közé juttatott. Az embernek lelke megmérhetetlen szellemi kincsbánya, mely folyton és folyton müveive és aknázva, elévülhetetlen drága köveket hoz napfényre, hogy azokban az emberiség gyönyörködve, általok indittassék ugy saját, mind az egyesek lelki világának megismerésére. Az a bányász azonban, ki a lelki élet borongós, sokszor halált rejtő, de sokat igérö meredélyein bátran és egész elszántsággal tévelyeg, miben talál folytonos buzdítást és kitartásra ujabb meg ujabb erőt, ha nem abban, hogy a sokaság, mely előtt nem hiu ábránd a hit, remény és szeretet, szerencse kivánataival bocsátja útnak s örvendve várja a napot, melyben a szellem kincskeresőjét megtalált drágaköveivel együtt viszont láthatja. Az ember minden tetteire nézve hatalmas indító okot talál abban s véghetetlen édes öntudattal tölti el lelkét ama meggyőződés, hogy használni nemcsak magának hanem az egész társadalomnak tartozik, azon társadalomnak, mely halála után nevét áldani fogja, a szerint, a mint sok közül kiváló vagy csak mint egyszerű közmunkás szerepelt azon magasztos épület alapjainak lerakásában, mely az emberiség nagyszerű templomával tűnik föl, hová a vallás, az erény, és a becsület révén juthatni. Avagy nézzük az embernek rendeltetését. Nem egyéb az, minthogy magát és másokat boldogítson. Addig mig csak magát helyezhette boldog és megelégedett állapotba; addig az ember igazán a boldog és megelégedett nem lehet. Szükséges még ezenkívül folyton oda törekednie, hogy másokat is, az az környezetét is — kisebb vagy nagyobb körben — boldognak lássa. Az ember társas életre hivatott. S a társadalomban élő ember nemcsak önmagáé, hanem a közé is; azaz minden munkásságát és igyekezetét a közjó létesítésére kell föláldoznia; erre kell irányulni a minden ténykedésének, mert különben, folyton saját — akár anyagi, akár szellemi hasznát