Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1880

7 ben, ide kell tehát fordulnia annak, ki azt akarja, hogy szavai ne hangozzanak el a pusztába kiáltónak szavaiként. Hogy azonban az iró által fölszinre hozott és kifejezett hazafias érzelmek s nép ezreibe is átültettessenek, hogy ezek a szerint éljenek, gondolkodjanak és érezzenek, szükséges, miszerint a jó és hazafias szellemű könyvek, folyóiratok különféle utón és módon a nép, a nagy közönség kezébe szolgáltassanak és olvastassanak. A könyvek maguk nem fogják bekiáltozni a levegőt, hogy evvel együtt az ember a tudományt is magával szívhatná. Fö dolog tehát az, hogyha már mi is fölismertük a módot, mely szerint könnyebben elérhetni vélünk valamit: ne álljunk meg a félúton, hanem tántorithatlan akarattal haladjunk kitűzött czélunk felé, és haladjunk azon az uton, mely bennünket ahhoz bizton elvezet. Mindenben megrovandó a lanyhaság, de különösen ezen a téren, hol ellenfeleink eget-földet megmozgatnak, hogy boldoguljanak. Me nézzük tehát mi sem közönynyel, mint művelődik körülünk azon sok más népcsalád, mely oly féltékeny nemzetiségére, s ennek fönttartását nem a nyers anyagi erőtől, hanem a szellem fönnsőbbségétöl várja, Mindenütt sürgést-forgást látunk e téren; mindenki féltékenyen őrzi nemzetiségét. A nyelv és az irodalom csak ugy válhatik a nemzeti szellem kutforrásává; azok vagyis azirók csak ugy válhatnak ennek buzgó bajnokaivá, ha mind a két részen helyesen fogják föl a dolog mivoltát. Nem panaszkodhatunk a miatt, hogy nincsenek könyveink, hogy nincsenek hazafias, józan gondolkozású Íróink, a kiktől és a melyekből hazafias érzést tanulnunk, meritnünk nem lehetne? Hiába irtak volna tehát Vörösmarty, Petőfi, Arany, Eötvös és anyagi jelesek, kik mind egyenlő érzelemmel lángoltak és lángolnak a haza szent ügye iránt? Süket fülekre találtak-e ama hangok, melyek tulkiáltva egy félszázadot, most is oly hatalmasan érintik az igazán érző kebelt, most is azt hangoztatják: „Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar!" Nem, különösen most, midőn már a tíizpróbát kiállotta, midőn már ébredezni kezd a hon láthatárán egy fénylő csillag a haza derültebb napjait jelezve. Mert volt idő, melyben az erőszaknak sem engedett e féltett kincse megőrzésében a nemzet, kész volt eltűrni a megaláztatás és meggyaláztatás minden nemét, de őseihez hütelen nem volt. Minél jobban kifejlődött valamely népnél a vallásos érzület