Református főgimnázium, Debrecen, 1943

22 részletességgel tájékoztattuk a tanév kezdetének elhalasztásával kapcsolatos kérdésekről és a növendékek otthoni foglalkoztatásának módjairól. Az 1944 március 30-án rendezett igen népes szülői értekezleten D. dr. Farkas Ignác „Vallásos nevelés a családban" címmel, dr. Sarkadi Kesztyűs Lóránd iskola­orvos pedig a tüdőbetegség elleni védekezésről és az Iskolaszanatóriumról tar­tott előadást. 1944 január 27-én és 28-án az igazgató a II. b) osztályban két bemutató tanítást tartott, egyet magyar nyelvtani, egyet pedig magyar olvasmányi anyagból. IV. A tanárok kkolánkívüli, irodalmi, társadalmi munkássága. 1. Dr. Kun Sándor: a Kollégiumi Diákszövetség társelnöke, a VI. cserkész­kerület tanácsának társelnöke, az Országos Református Tanáregyesület fő­jegyzője, az Országos Középiskolai Tanáregyesület igazgatóságának tagja, a Protestáns Tanügyi Szemle felelős kiadója és felelős szerkesztője, a debre­ceni tankerület közoktatásügyi tanácsának tagja, a debreceni tankerület tanul­mányi felügyelője, a debreceni református Kollégium tanárképzőintézetének előadó tanára, az egyházkerületi tanügyi bizottság tagja, a debreceni refor­mátus egyház presbitere, a debreceni református egyházmegye tanácsbírája, cserkésztiszt, iskolai leventeparancsnok. Cikkeket, referátumokat írt pedagógiai és vallásos folyóiratokba. Az egyházi főhatóság megbízásából tanulmányi ellenőrző látogatást végzett a hajdúnánási református gimnáziumban, és érett­ségi vizsgálaton elnökölt a szatmárnémeti református gimnáziumban. 2. Dr. Benigny Gyula: c. nyilv. rendkiv. egyet, tanár, a Kollégium tanár­képzöintézetének előadó tanára, a debreceni tanárvizsgáló-bizottság tagja, tanulmányi szakfelügyelő, a Tisza István Tudományos Társaság tagja. 3. Dr. Csorba András: a Péterfia-utcai egyházrész tanácsosa, az angol nyelvszakos tanárjelöltek vezetőtanára, cserkésztiszt, légoltalmi tiszt. Meg­jelent a folyó tanévben a Tiszántúli Egyházkerület Sajtóalapjának támogatá-' sával: Magyar-ir kapcsolatok 1867-ig című bölcsészettudományi doktori érte­kezése. Folyó évi május 17-én doktorrá avatták. Hatósági légoltalmi tiszti tanfolyamot végzett. Mint kiképző és hatósági légoltalmi tiszt tartós légoltalmi szolgálatot teljesít. 4. Czuna Ferenc: tart. főhadnagy, a VI. cserkészkerületben cserkészsportok szakvezetője, leventefőoktató-csapatparancsnok, a 30-as számú debreceni ejtő­ernyős leventecsapat parancsnoka, okleveles ökölvívómester, a Tisza István Sportkör tanárelnöke, a Magyar Atlétikai Szövetség Keleti kerületének és a Magyar ökölvívó Szövetség Keleti kerületének vezetője és szakfelügyelője, a Magyar ökölvívó Szövetség tanácsának, vidéki bizqttságának, oktató al­osztályának, szakbizottságának és bíróbizottságának tagja, a debreceni tan­kerület KISOK ökölvívó keretének és a debreceni levente ökölvívó szakosztályá­nak vezetője. 1943 december 13-tól katonai szolgálatot teljesít. 5. D. dr. Farkas Ignác: okleveles református lelkipásztor, vallástanár, a Collegium Hungaricum Szövetség tagja, A Theologiai Tanulmányok c. sorozat szerkesztője, a „La vie protestante" és a „Semeur vaudois" c. (Genfben, illetve Lausanne-ban megjelenő) francianyelvü protestáns egyházi lapok magyar­országi levelezője. Az iskolai év folyamán előadást tartott az intézet szülei értekezletén „A református vallásos nevelés a családban Kálvin iratai­ban" címmel, prédikált a debreceni gyülekezet templomaiban több alkalom­mal s a „Fiúk faivá"-ban (Debreceni Ker. Ifj. Egyesület szepestanyai utca­gyermek-intézménye). Cikkei, könyvismertetései jelentek meg különböző egy­házi lapokban. Jelenleg egy nagyobb valláspedagógiai témán dolgozik. 6. Félegyházi László: résztvett több vidéki és budapesti kiállításon. 7. Dr. Hoffer András: egyet. c. ny. rk. tanár, a Kollégium igazgatótanácsá­nak tagja, a debreceni református egyház két egyházrészének tanácsosa, a debreceni Tisza István Tudományegyetemen az ásvány- és földtan szakelőadója, az egyetem ásvány- és földtani intézetének igazgatója, a Debreceni Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság tagja, az Országos Középiskolai Tanáregyesület al­elnöke, a Debreceni Tisza István Tudományos Társaság rendes és választmányi

Next

/
Oldalképek
Tartalom