Református főgimnázium, Debrecen, 1943

23 tagja, III. (matematika-természettudományi) osztálynak ríib. titkára, az osztály ;,Tisia" c. folyóiratának szerkesztője, az Országos Református Tanár­egyesület Központi Igazgatóságának tagja. A debreceni tudományegyetem böl­csészeti karán ásvány- és földtani előadásokat tartott heti 9 órában. Az év folyamán megjelent munkái: „Diatrémák és explóziós tufatölcsérek a Tihanyi­félszigeten" (Földtani Közlöny). „A Nagyszőllősi hegység nyugati részének földtani viszonyai" (Beszámoló a m. kir. Földtani Intézet vitaüléseinek mun­kálataiból). „A Tihanyi-félsziget vulkáni képződményei" (Földtani Közlöny). A m. kir. földmüvelésügyi minisztérium és a Földtani Intézet megbízásából földtani fölvételt végzett a sátoraljaújhelyi hegységben. 8. Dr. Mester István: a Kossuth-utcai egyházrész tanácsosa, a Magyar Rövidhullámú Amatörök Országos Egyesülete debreceni csoportjának, a Tiszántúli Szépmíves Céhnek választmányi tagja, a Kollégiumi Diákszövetség­nek és az Országos Középiskolai Tanáregyesület Debreceni Körének titkára. 9. Dr. Otrohocsi Nagy Gábor: a vallás- és közoktatásügyi minisztérium XI. ügyosztályának külső munkatársa (lektora), leventetiszt. Előadást tartott az Ady-Társaság Hungarológiai szakosztályában két ízben „A magyar polgári világnézet kialakulása" címmel és a kollégiumi tanárok székfoglaló ünnepé­lyén „Kollégiumi diákok a Kollégiumról" címen. A tanév folyamán megjelent cikkei: „Nem ember a nevem -- tsak mester". Régi református tanítók szenve­déseiről beszélnek az ősi kollégiumi diákversek (Református Jövő. 1944. évf. 5. sz.), „A középiskolai magyar nyelv- és irodalomtanítás vezérkönyve elé" (Protestáns Tanügyi Szemle. 1944. évf. 82—86. 1.). önálló értekezése: „Mátyási József és a magyar polgári életeszmény kialakulása" (A Debreceni Tisza István Tudományos Társaság I. osztályának kiadványai, IX. kötet, 1. füzet. Sajtó alatt). Könyvbírálatai: Protestáns Szemle 1943. évf. 379—380. 1., 382—383. 1. és 1944. évf. 30—32. 1. 10. Nagy Géza: a Péterfia-utcai egyházrész tanácsosa, az ORTE pénztárosa, a VI. Cserkészkerület gazdasági előadója, leventeoktató, csapatparancsnok. 11. Dr. Nagy Jenő: levelező tagja és munkatársa a Magyar Kir. Madár­tani Intézetnek; dísztagja a Magyar Ornithologusok Szövetségének, tisztelet­beli alelnöke az Országos Állatvédő Egyesületnek, örökös tagja a Csokonai Körnek, igazgatósági tagja a Magyar Vadászok Országos Szövetségének, ren­des tagja a Tisza István Tudományos Társaságnak, ügyvezető elnöke a Tiszán­túli Madárvédelmi Egyesületnek, rendes tagja továbbá a következő külföldi tudományos egyesületeknek: Royal Society for the Protection of Birds, London; International Committee for the Protection of Birds, New-York; Kosmos Gesell­schaft der Naturfreunde, Stuttgart; Deutsche Ornithologische Gesellschaft, Berlin. Hat kisebb-nagyobb értekezése, tanulmánya jelent meg a madártan, állattan, madár- és természetvédelem köréböl. önálló nagy munkája: Európa Ragadozó madarai, 280 oldal szöveg + 61 színes tábáiával, rajzokkal, meghatá rozó táblázatokkal, röpkép-táblával. Az összes fajok szaknevei 6 nyelven, az összes nemzetiségek nyelvén adva vannak. Előadásokat tartott 5 esetben a Tiszántúli Madárvédelmi Egyesület, Tisza István Tudományos Társaság, a Magyar-Bolgár Társaság ülésein és összejövetelein. 12. D. dr. Nagy Sándor: A „Szilágyi Mihály Intézete" középiskolai inter­nátus igazgatója, a kollégiumi igazgatótanács és a kollégiumi intézötanács tagja, kollégiumi levéltáros, a Péterfia-utcai, valamint a Nagyerdei egyházrész tanácsosa, a Kollégiumi Diákszövetség ügyvezető alelnöke, a Csokonai Kör örö­kös tagja, okleveles lelkész, emléklapos tábori lelkész, a világháborús Vörös­kereszt II. osztályának és a katonalelkészi érdemkereszt második osztályának tulajdonosa, a jubileumi kollégiumtörténet társszerkesztő előadója. Egyház­tudományos, szépirodalmi és iskolatörténeti munkálkodása keretében, továbbá a Kollégium felsegélési mozgalmában, ez iskolai évben előadást tartott Püspök­ladányban „Beszélő kövek" címén a Kollégium művelődéstörténeti jelentőségé­ről, rádióközvetítés kapcsán ismertette a Kollégium múltjából a régi ifjúsági egyesületeket (tűzoltóság, Kántus, rézmetsző diákok stb.), majd a Debrecen­ben szervezett Munkásfőiskolában a Kollégium régi ifjúsági életét. A Protes­táns Tanügyi Szemlében cikket írt „Krisztus és a háború", a Debreceni Képes Kalendáromban „Balogh Ferenc emlékezete" címen. Az „Egyháztörténet" szak­folyóirat számára megírta a „A debreceni kollégiumi levéltár" történeti ki­fejlődésének és anyagállományának ismertetését. Kollégiumunk polgári iskolá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom