Református főgimnázium, Debrecen, 1941

16 oldalán volt és van. Széchenyi ismert kijelentésében : „Petőfi az én fiam!", sokan az őrült szavát hallják. Pedig ez meggyőződésem szerint az új öntudatra ébredt, az önmagával tisztába jött Széchenyi nagy vallomása, most már nem önvádképpen, hanem bizonyságtételül és vállalásul. „Petőfi az én fiam!" : azaz, ami Petőfi volt, a forradalom lelke, a gyújtó és égető magyar láng, az tőlem született, egy és azonos velem. Vállalom a forradalmat és a szabadságharcot, mint az én reform-munkám szükségképpeni következményét. És ezzel nem veszett el az én igazságom, a műveltség, a szellem igazsága, sőt az egész világ előtt nyilvánvalóvá lett, hogy az a nemzet, amely igazságos ügyéért, az élethez való jogáért kész volt halálra adni magát, képes és méltó a művelt nemzetek testvériségébe emelkedni, s joggal igényli azoknak segítségét arra, hogy a lehetőségeket megkapja hozzá. Semmit se számít, hogy az erőszak most levt rte, fel fog támadni, mert igazsága győzhetetlen. Ne maradjunk az őrült Széchenyi mellett. Lássuk meg a másik, az önmaga fölé emelkedő Széchenyit, aki nem összetört művének romjain zokog, hanem síkraszáll nemzetének örök igaza mellett, nem keserű elégtétellel szemléli egykori sötét jóslatának látszólagos betelését, hanem a nagyobb igazság angyalának trombitaszavával hirdeti a vértanúság élettámasztó hatalmát. Igaz, ez a második felvonása a drámának szintén tragikusan végződik. Széchenyi saját kezével oltja ki életét. De ebben a tragikumban már ott van a katarzisz. A fegyver ölt — de nem Széchenyit, hanem a zsarnokot ölte meg. A gyötrés és üldözés, mely Széchenyit halálra juttatta, önmaga sírját ásta meg. Széchenyi halálának gyümölcse Magyarország felszabadulása lett. Neki pedig „nőttön nő tiszta fénye, amint időben, térben távozik". Halhatatlan és időszerű igazsága mindenekfelett a tűzfogékony életkorhoz, az ifjúsághoz szól: az ész, a szív, az akarat arra való, hogy lángra gyúljon nemzetének szolgálatára. Egyedül az ifjúság lángoló hitéből és szeretetéből támadhat magyar önismeret, magyar alkotó műveltség, magyar jövendő. III. 1. Az iskola múltja. Iskolánk a debreceni Kollégiumnak legrégibb s minden időben legnépesebb tagozata. Története is szervesen egybeolvad magának a Kollégiumnak életével. Már a reformáció századának harmincas éveiben „illustre gymnasium"-nak nevezik az egykorú feljegyzések azt a kis városi iskolát, melyben Debrecen tehetős, majd hovatovább a reformátori hitre áttért messze környék pór- és kurtanemes családjainak gyermekei tanultak. Az iskola fejlettségére vall, hogy a XVI. század húszas éveitől kezdve számos „Debrecinus" előnevű tanulót