Református főgimnázium, Debrecen, 1941

17 találunk a külföld, különösebben Wittenberg egyetemén. Ezekből váltak később az alföldi magyarság első prédikátorai és iskolánk első tanitómesterei (magister, ludi magister, rector). Az első név szerint ismeretes debreceni rektorról, Dézsi Andrásról tudjuk, hogy ő már 1549-ben feltétlen kálvini evangéliumértelmezésben tanít. A gimnáziumnak mind népességi, mind tanulmányi gyors fej­lődését mutatja, hogy felette 1588-ra már a magasabb rendű akadé­miai tagozat is kifejlődik. Ettől kezdve a rektor már csak az aka­démián tanít, míg a gimnázium vezetését a legkiválóbb hallgatóira, mint munkatársakra (collaboratores) bízza. Ezek az első gimnáziumi tanárok a tanító (praeceptor) szerény nevezete alatt; névsorukat 1588-ban Johannes Nogheri, a Jókai-regényekben annyi kedvesség­gel idézett Nyögéri János nyitja meg. Gimnáziumunk, mint a Kollégium alsó tagozata, az egész inté­zettel együtt különösebben 1660 óta fejlődött és virágzott. Ez eszten­dőben történt ugyanis, hogy a törökmegszállta Váradról elmenekült tanulóifjúság Debrecenbe jött, s mindenestől fogva beleolvadt Kollé­giumunkba. A váradi ifjakkal együttérkezett fiatal tanár, Marton­falvi György, az ő huszonegyéves tanári működését (1660—1681) szívvel-lélekkel Kollégiumunk anyagi és szellemi felvirágoztatására fordította : az ifjúság fenntartására és az iskola épületének nagyobbí­tására Apafi Mihály fejedelemtől alapítványokat és adományokat eszközölt ki, a tanulmányi eredmény fokozására pedig a gimnáziumi oktatásba bevezette az osztályrendszert. A következő században a mindmáig nagyhírű Maróthi György (1738—1744) professzor az, aki a véglegesen hatosztályúvá kialakult gimnázium tananyagát a foko­zatosság és az összefüggőség elve alapján oly alapossággal állapította meg, hogy több, mint félszázadon keresztül ahhoz igazodott nemcsak a mi gimnáziumunk, hanem az annak pártikuláiként viselkedő vidéki gimnáziumok is a Hegyaljától a Marosig, a Szilágyságtól Komáromig és Somogy-Baranyáig megvont földrajzi határokon belül. Miután a gimnázium, mint a Kollégium alsó tagozata, a felső­nek, mint elsősorban lelkipásztorságra nevelő intézetnek előiskolája volt, a gimnáziumi oktatás és nevelés ahhoz az iskolázási eszmény­hez igazodott, melyet a humanitas és pietas egybefonódottsága fejez ki. Ezen az eszményen a XIX. századra áthajló kor a reális tudomá­nyok mindnagyobb térfoglalásával ugyan sokat módosított, de azért új humán j ellegét az örökemberi eszmények szolgálatára nevelés cél­jából iskolánk mindmáig (a legújabb idők kapkodó tantervi válto­zásainak közepette is) híven megőrizte. Gimnáziumunk újabbkori élete az 1848—49-es szabadságharcra következő időkben kezdődik. Az abszolutizmus- által hozott Orga­nisationsentwurf a Kollégium addigi egységes szervezetéből a gim­náziumot kiragadta, önálló intézmény keretébe kényszerítette, s rendszerét nyolcosztályúvá tette. Mivel az átalakulást hatalmi szó s a mögött leplezetlen németesítő szándék erőszakolta, a pai'ancsnak az iskolafenntartó egyházkerület évekig ellenállt. Ennek azonban az lett a következménye, hogy gimnáziumunk a nyilvánosság és az Református gimnáziumi évkönyv. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom