Református főgimnázium, Debrecen, 1938

16 Ez már a végső kiábránduláshoz vezető út, ezután már csak egy lépés a Zrínyi második éneke. Még ekkor nem veszítette el a nemzet haladásába vetett minden reményét. Biztatja magát, egy-két sikertelenség miatt még nem kell kétségbeesni. ,,A magot elvetjük, s ki nem kél, újra vetünk, s kikél, de fűben eltapodtatik, ismét vetünk, s nemcsak kikél, de fejet hány, s már-már érzik, már-már sarló alá dől, midőn felleg támad, s a jég elveri. A kislelkű ember összeharapja ajkait, kezeit egymásba ölti, kétségbeesik, többet nem vét, s nem is arat soha. De a lankadatlan férfiú kezdeni s százszor újra kezdeni nem fárad el, s ha mégsem boldogult, unokájának is meghagyja, hogy merényt merény után kezdjen, s íme, egyszer eljön az idő, a mag kikél, nő, megérik, s gazdag aratással örvendeztet."

8 Nagyon sokat tett Kölcsey a magyarságért, ismételten hangsúlyozzuk, és mindig a nemzet egyetemességét tartotta szeme előtt, tehát mai kifejezéssel szólva, népi politikát folytatott. írói, költői munkásságát a magyar nyelvért, a magyar játékszín ügyéért folytatott küzdelmét, kritikai tevékenységét az irodalom szintjének emelésére, politikai munkásságát, mindmind a felőrlődés előtt álló nemzet sorsának javításáért, boldogulásáért végezte. Sokan azt mondják, túlozza a tényeket, keserűen, kelleténél sötétebben ítéli meg a magyarság sorsát. Lehet. De volt-e a a magyar ember, volt-e a magyar költő vagy államférfi, ki átlátva nemzeti sorsunk történetiségének iszonyú voltát, örök őrlődését a puszta létért, ne sötéten ítélte volna meg nemzeti fennmaradásunk lehetőségét. Nekünk, mai nemzedék fiainak, könnyű belátnunk Kölcsey sötét pesszimizmusának jogosult voltát. Csak mindnyájan annyit tehetnénk hivatásunk körében hazánkért és magyar testvéreinkért, mint amennyit Kölcsey tett. A próféta végkép elnémult, s kiáltó szava a pusztában sem hangzott többet. Kónya József. K. F. M. M. VII. 161.