Református főgimnázium, Debrecen, 1938

11 lásokon a vallásügyről vallott nézetei és megnyilatkozásai. Tisztánlátását, határozottságát, elvhűségét a debreceni Kollégium százados református magyar jellemnevelő erejének köszönhette. Jóval száz esztendővel ezelőtt a XIX. század forduló tájékán, mikor Kölcsey itt Debrecenben a Kollégium növendéke volt, ez időből jegyezték fel róla, hogy egy-két tanulótársával a város szélén homokból várat építettek, e vár az athéni akropolist utánozta volt, és miután felépítették, a félszemű kis fiú, kinek arca rendkívüli értelmet sugárzott, dicsőítő beszédet tartott. E közben teljesen megfeledkezett a külső való világról, annyira lekötötte egész lelkét, teljes egyéniségét a mult, a soha vissza nem térő lejárt idő, mely Plutarchos életrajzai nyomán csodálatos szépségben tüntette fel előtte a multat, ami régen történt. Érdeklődése a mult iránt sohasem szűnt meg. Történeti szemlélete mindig csodálatos varázzsal lebegett a letűnt idők eseményei és alakjai felett. A költő feladata — vallomása szerint — epedni a mult után.

2 Az epedés nem kitűzött szándék, nem kieszelt cél, hanem kellő szükség, mely gyakran nagy tettek köntösében keres magának kifejezést. Felfogása, szerint a mult nem lezárását jelenti a történeti időnek; hanem a jövőben való továbbhaladás lehetőségét. Csak az tud haladni a jövőben, aki a hajdankorra tekint vissza. Ez nem költői ábrándozás, hanem a fentmaradás, a folyvást emelkedés szükségszerű ösztönzője. Ekkor már a mult egyet jelent nála a nemzet, a haza múltjával ,,A valóságos hazát emberek teszik, nem lélek nélkül való halmok és térségek." Tehát, aki a hazáért akar dolgozni, annak elsősorban, közvetlenül a nemzet tagjaiért kell dolgozni. És ezt a dolgozást, ezt a munkát Kölcsey vállalta mind tollal, mind a szónoki érvek erejével és a politikai belátás tiszta és tisztító józanságával. Élete csupa szolgálat. Szolgálat nemzetéért, rászoruló honfitársaiért, környezetéért, a szó szoros értelmében vett népért : a magyarságért. így lesz az eszményből tett. Azonban míg az eszme tetté érik és válik, mérhetetlen küzdelem és gyötrelem az út. Az idea és a valóság között mindig áthidalhatatlan ellentét van, és ez az ellentét még sokkal nagyobbnak látszik, ha bennünk is kettősség él, mint ahogy Kölcseyben magában is különös lelki kettősség volt. Ő maga is tudott erről, és beszél erről a kétlelkűségről. A prózai és a poétái helyzet között olyan hasonlóságot lát, amit nem tud megmagyarázni másképpen, csak úgy, hogy kettős lélek van bennünk.

3 Ez a ráció és az ideál kettőssége, a józan észbeli belátás és az elképzelés, az eszmény kettőssége, melyeknek harca és összeütközése elkerülhetetlen. 2 K. F. M. M. VII. 30. 1. 3 K. F. M. M. VII. 66. I.