Református főgimnázium, Debrecen, 1936

I. DR. BALTAZÁR DEZSŐ EMLÉKEZETE. Az idei új esztendő hajnalán máskor bizakodó reménységtől, örömtől és boldogságtól hangos otthonunkat a mélységes gyász és siralom hajlékává változtatta át rajongva szeretett Édesatyánknak, dr. Baltazár Dezsőnek 1936 augusztus 25-én bekövetkezett, mindnyájunkat tragikusan lesújtó, váratlan halála. Sírba szállott szemünk fénye, iskolánk reménysége és az árváknak a törvénye. A szörnyű csapás súlyától elalélva, megállott értelmünk, agyunk működése. Rettenetes megpróbáltatásunk nagyságát kínzó fájdalmunkban és gyötrelmünkben felfogni még nem tudtuk. Hogy mit vesztett Baltazár Dezső püspök elhunytával édes magyar hazánk, drága anyaszentegyházunk, nemzetalkotó tiszántúli kálvinista fajtánk, azt megmérni képtelenek voltunk. Csak szívünk sajgásán keresztül azt éreztük, hogy leesett a mi nagy családfánknak oltalmat nyújtó ékes koronája. Puszta törzs maradtunk, kitéve az elemek háborgó, pusztító hatalmának. A debreceni református Kollégiumot és benne a mi gimnáziumunkat édes, féltett gyermekének tekintette mindenkoron. Büszkén dicsekedett vele, hogy a Kollégium valláserkölcsi, magyar nemzeti, tudományos és művelődési értékekkel teli hajóját rakományával együtt vészben, viharban meg tudta men-