Református főgimnázium, Debrecen, 1936

teni. Az ifjúságnak, a tanároknak, az iskolának nem volt soha olyan méltányos kérése, melyet ő jóságos szívével meg ne hallgatott volna, és atyai gondoskodásával ne teljesített volna. Iskolánk iránt való határtalan szeretete abban nyilatkozott meg legjobban, hogy mindig akkor nyújtotta a leghathatósabb segítséget, amikor legégetőbb volt a szükség. Midőn a világégés után a vészes idők végpusztulással fenyegették az ősi iskolát, aggódó szíve sugallatára egészségét, életét kockára téve, kétszer áthajózott a tengeren, hogy szenvedésektől megkímélt, boldogabb sorsban élő lelkek adományait összegyűjtve újból megvethesse a Kollégium anyagi fundamentumát. Elmondhattuk, hogy általa éltünk, mozogtunk és voltunk. S ezt a segítő kezet, áldott szívet és vezéri elmét elragadta tőlünk a kegyetlen, korai halál. Itt hagyta azonban számunkra eszmévé finomult és életprogrammot mutató ragyogó példáját. Az általa abszolút értékek és valóságban átélt krisztusi erények az ő lelkével és szellemével itt élnek közöttünk. Megható módon hagyta végrendeletül, hogy halála szemfedője az a zászló legyen, melyet örök igazságokkal jegyezve ingadozás nélkül tartott kezében gyarló élete. De mi ezt a szemfedőlobogót nevelő munkánkban éltető szimbólumként fogjuk magasra tartani, mert tudjuk, hogy ennek eszmehirdetése mellett igaz, Istennek tetsző úton fogunk haladni. Szent ígérettel fogadjuk, hogy Baltazár Dezsőnek, jóságos Édesatyánknak, ifjúságunk, tanári testületünk, iskolánk melegszívű jóltevőjének áldott emlékét őszinte kegyelettel örökre keblünkbe zárjuk.