Református főgimnázium, Debrecen, 1934

125 útakkal bejártam úgy a partvidéket, mint a szigetek, vagy félszigetek belsejét, néha igen nagy nehézségek közepette. Különösen részletes tanulmányokat végeztem Magei'öy szigetén, ennek köves, lakatlan belsejében, azután a híres „madárhegyen", Svaerholt-on, ahol 1888-ban Hermán Ottó is kiszállt 24 órára, errefele vezető útjában. Az ő szép leírásai nyomán ismeri a magyar közönség az északi madárhegyek fogalmát. Majd Thamsöy szigetét kerestem fel, amely szintén lakat­lan, de a madarak igazi paradicsoma. Lápos tundra felületén a sarkvidéki madarak, pehelykacsák, libák, sirályok ezrei fész­kelnek. Páratlan hely e sarki madarak életének, fészkelésének tanulmányozására. Ki is használtam időmet, még a világos, éjféli napos éjjeleken sem pihentem. Innen eljutottam Varanger félszigetre, amelynek teljesen lakatlan és járhatatlan belsejébe is behatoltam. Ez emberek­től soha fel nem keresett köves fennsíkon, igazi sarki körül­mények között, gyönyörű tengerszemek mellett, a sarkvidéki madárvilág legritkább fajait találtam meg fészkelőhelyeiken. A mi északi vendégeinknek fészkelőhelyeit akartam itt meg­találni és ez sikerült is, ámbár igen nagy fáradság árán. Varanger félszigeteken keresztülhatolva, felkerestem még a legnagyobb kiterjedésű madárhegyet Syltefjord-ban, ahol bő alkalmam nyílott a madárélet eme legnagyszerűbb jelenségei­nek a tanulmányozására. Innen továbbmenve Kelet-felé, Finnországba érkeztem, ahonnan Dél-felé, hazafelé vezető útamon végig szeltem Finn­ország egész óriási területét, amelynek északi jegestenger-parti vidéke kopár arktikus tundra, déli része pedig a Finnöbölnél már kultúrvidék. Ez óriási, autón és vasúton megtett úton kitűnő alkalom nyílik megfigyelni és tanulmányozni á növény- és állatvilág változását, a tundrák rénzuzmos lápjaitól kezdve, egész a pompás fenyveserdőkkel tarkított, lakott és mező­gazdaság alá fogott tájakig. Helsinkiben ismét múzeális tanulmányok, amelyek jól kiegészítik a szabadban végzett kutatásaimat. További utamnak egyik igen fontos állomása Rossitten a Kurische Nehrungon, ahol ez, a világon egyedülálló madár­megfigyelő hely, az ornithologusok igazi Mekkája. Itt úgy múzeális, mint szabadtéri kutatásokat és tanulmányokat végeztem, s majd jön még Varsó állattani múzeuma s végre két­havi fáradságos, küzdelmes út után tapasztalatokban gazdagon hazaérkeztem. Északi, finnmarkeni útamat és az oxfordi kongresszusra való kiutazásomat elsősorban a Tiszántúli Madárvédelmi Egyesület, azután a Református Kollégium, a Vallás- és Köz­oktatásügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia

Next

/
Oldalképek
Tartalom