Református főgimnázium, Debrecen, 1931

7 tulás végső oka legtöbbször a nemzet tagjainál fellépett és elhatalmasodott kiegyéniesűlésben keresendő. Midőn az egyes polgárok odajutnak, hogy mindenekfelett a saját maguk érdekét hajszolják és csak azután hajlandók törődni a közületnek, társadalomnak és államnak a céljaival, akkor a normális életviszonyok és feltételek felfordultak, fejük tetejére állottak és bekövetkezik a teljes bukás. Kitűzött feladatunktól messze eltérítene, ha ez alkalommal részletesen próbálnánk igazolni egyes népek megszűnésénél ezen állítást. Elég utalni csupán röviden és példaképpen az ógörög, a római, a lengyel stb. nép sorsára, ahol nem is kell nagyon belemélyedni a történelmi események boncolgatásába, hogy rábukkanjunk a közelgő végső veszedelem felé haladásaik közben az egyéni túltengésre, az elszertelenedett individuumok minden béklyót levetett és minden korlátot kidöntő szabadosságára, a „procax libertás" járványszerű elterjedésére és gyógyíthatatlan befészkelődésére. A Kleonok és Alkibiadesek féktelen demagógiájában, a gens Claudia és Flavia félőrült cézárjainak vérszopó zsarnokságában, a ,,nie poz walam"-os árnyékparlament alkotmányosdi játékában és még sok-sok egyéb jelenségben megtaláljuk a dús telepeit, a nyüzsgő fészkeit a buján tenyésző bacillusoknak, amik ezután hosszabb, vagy rövidebb idő alatt elpusztították e nemzeteket. VII. Ma Európa legnagyobb részében, legtöbb népénél, szintén a kiegyéniesülés korát találjuk meg. De egyúttal a belső életnek, a szellemi és erkölcsi világrendnek is, a fokozatos sűlyedése tapasztalható. Beszélhetnénk ugyan az anyagi viszonyok leromlásáról is, de ezt nem tartjuk eszmecserénk keretébe szorosan beletartozónak, úgyhogy ezeket elmellőzhetjük. — Az általánosan uralkodó individualizálódásnak és az ezze mindenütt társuló értelmi és érzelmi dekadenciának az összefüggését az eddig elmondottak alapján szükségszerűnek kell minősítenünk, hiszen ez utóbbi az előbbinek függvénye. Ez okozati kapcsolat azonban a köznevelésre egy életbevágóan fontos, legalább is minden nemzet fennmaradását állandósítani hivatott feladatot hárít és ez abban áll, hogy az egyéniséget csak azon határok közt lehet és szabad kifejleszteni, amelyeken belől egy társadalom egyensúlya, szilárdsága, életfolyamata biztosítva van. Ellenben sohasem engedhető meg az egyed olyan mértékű és irányú kipallérozása, amely aztán önző érdekből, szeszélyes hóbortból, magát mindeneken túltevő önimádásból és más efféle okból veszedelmeket zúdít az egész közület nyakába. Szóval az egyéniség kiművelése nem korláttalan,