Református főgimnázium, Debrecen, 1931

S mert a nemzet életének végtelen tengerére kiszálló kicsiny lélekvesztőnek, vagy akár egy úszóvárosszerű hajónak is csak •egyetlen iránya és célja lehet : a haza boldogulása. VIII. A köznevelésnek tehát az a fejlesztése, mely az elmúlt félszázad alatt egyre növekvő mértékben az egyéniségnek minden irányú és szinte határtalan kilendülhetésre kíván szabad teret nyújtani, egyaránt végzetessé válik az egyénre, a fajra, az egyetemesre. Erre az előzőekben már rámutattunk. Ebből a tényből tehát szükségszerűleg következik, hogy immár eljött a legfőbb ideje és a tizenkettedik órája megfékezni azon pedagógiai iramokat, melyek halálra szágúldó tempóban rohannak árkon-bokron keresztül a bizonyos vég felé. A társadalmak bomladoznak, mert az egyedek önmagukban elhatalmasodnak és a köz érdekét, boldogúlását igen kevésre nézik, mindenesetre csak másodrendű célnak minősítik; viszont egy ilyen lejtőre jutott és sodródott közület köznevelése szükségszerűleg váltja ki magából a pedagógiai reformálás gyorsúlva lüktető ütemét és menetét, amely folyton izgatja, újításokra készteti a nevelés munkásait, még pedig majdnem kivétel nélkül az individuumok szertelen kiszolgálásának irányába. Ez a társadalomban és köznevelésben egyaránt tapasztalható uralkodása az egyéniség elvének olyan reciprocitása két szociológiai jelenségnek, mint mikor sírt ásunk, mert eltemetni való halottunk van, vagy azért, mivel koporsó nyugszik a házunkban, izenünk a temető csőszének a sírgödör feltárására : a kettő összefügg, együtt jár és az eredmény mindig egy fájó sírhalom. IX. Ezen az úton tehát, amelyen a köznevelés az utóbbi évtizedekben jár és halad előre, nemcsak meg kell állni, hanem meg is kell fordúlni és ellenkező irányba visszafelé kell jócskán menni. Talán indokolatlan kívánságnak, vagy sötéten látó aggodalmaskodásnak, esetleg korátmúlt, kivénült maradiságnak látszik első pillantásra ez az óhajtás? De a bevezetőleg kifejtett tételek alapján egyrészt az egyetemes emberi kultúrának az érdeke, másrészt minden nemzetnek a fennmaradása követeli ezt szoros kapcsolatban a sok-sok egyednek igazi boldogúlhatásával. Egy dekadens társadalom, egy forrongó, szinte forradalmasított közműveltség senkinek sem adhat valódi áldást és békességet. Ilyenben élni inkább kín és szenvedés. Úgyhogy nekünk, a nevelés munkásainak, sürgős és elsőrendű feladatunk a köznevelést olyan útra terelni, amely a