Református főgimnázium, Debrecen, 1931

I. Az egyéniség kinevelésének határai.

1 i. Nincs két egyenlő fűszál, nincs két egészen egyforma falevél, szokták mondogatni. De legalább ugyanennyire igaz az is, hogy nincs a földkerekségén a sok-sok millió ember közül kettő olyan, aki külsőleg, arcra és termetre nézve, teljesen azonos volna. Sőt ilyen két ember nem is volt és minden valószínűség szerint nem is lesz soha. Ha azonban az emberi külsőnek változatossága ilyen végtelen mennyiség, semmivel, egyetlen parányi számmal sem kevesebb a belsőnek, a lelki világnak a különbözősége. Vagyis ahány ember, annyiféle a lelke. — Az egyes lelkek a maguk megszámlálhatatlan tulajdonságaikkal olyan tarka-barka combinatiót, variatiót és permutatiót mutatnak fel, hogy az minden képzeletet felülmúl. Röviden szólva : minden emberi lélek egy különálló egyéniség, akivel teljesen egyenlő és tökéletesen azonos emberi lélek nincs. Vizsgálódásaink szempontjából az teljesen közömbös, hogy monistikus alapon állunk-e, vagyis a lelkiséget csak az anyag függvényének, mintegy érzékelési illúziónak fogjuk fel, vagy pedig dualistikus elmélet szerint a testet és lelket két különböző, egymástól független létezőnek valljuk. Nekünk most nem az eredet, a származás titka a fontos, hanem maga a működés, a lelkek egyéniségének az élete, az individualismus kifejlődése, illetőleg : kifejlesztése és kifejleszthetősége. Lehet és kell-e az egyéniséget, ha bírjuk és képesek vagyunk rá, szinte korlátlanul kitenyészteni, megnevelni, szabad kényérekedvére ereszteni? Vagy szükségesek a megfékezések, a kibéklyózások, a tilalomfák, a védett terűletek oltalmazó kihancsikolása? 1 Vitéz Bessenyei Lajos dr. igazgatónak székfoglalója a Magyar Paedagógiai Társaságban 1931. évi november hó 21-én Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia heti üléstermében. í*