Református főgimnázium, Debrecen, 1931

14 műveltségi síkot elrontani, hepe-hupássá torzítani, feneketlen szakadékokkal és meredeken felegyenesedő falakkal megközelíthetetlenné tenni veszedelmes törekvés. Ebből a szempontból nem az a baj, ha az egyesek kiválóbb képességeinek fokozottabb kiművelését megengedjük és eszközöljük, sőt ez kívánatos is ; hanem ott a hiba, amikor kényeztető elnézésből, becézgető majomszeretetből vagy túlzott pszychológiai következetességből egyik elmének egyik, másik elmének másik ismeretkörben megállapított nehézkességét, bajlódóbb előhaladását elég oknak tekintjük arra, hogy az illetőtől abban a disciplinában jóformán semmit se kívánjunk. Egy individuum szellemi görbéjének ilyen negatív coordináták területére történő elkanyarodását az egyéniségnek csupán abnormálisan fogyatékos gyengesége teheti elfogadhatóvá ; de egyébként, már kisebb határok közt is, mindjárt engedményeket tenni és áldozatokat hozni olyan veszteség a nemzeti közművelődés számláján, amit aztán nehéz másféle jövedelemmel pótolni. Ne „recompensáljunk" folytonosan, hanem követeljünk szigorúan. Persze az így felállított mértéknek megfelelni nem könnyű tréfálkozás, léha mulatság, hanem becsületes, komoly, verejtékes munka, de hiszen az élet sem vígjáték, hanem többnyire tragédia, vagy legalább is kemény küzdelem. XIX. Az értelmi nevelés terén csupán egy tekintetben jogosult az individuum korlátlan kinevelése és ez a kiváló, istenáldotta tehetségeknek szabad szárnyalása. Nevezhetnők ezt egyszerűen a lángelmék oktatásának is. Ezeknél nincs korlát, nincs szigorú mérték, csak nyitott sorompó, csak segítő és hatványozó lendítés, csak végtelen űr. Azonban a zsenik korai felismerése a legritkább esetekben szokott megtörténni, éppen azért a támogató kéz sem nyúlhat legtöbbször hónuk alá. Ellenben ezek a beléjök oltott szikra erejével maguktól törnek a leggyakrabban előre és felfelé, keresztül minden akadályon és nehézségen. A lángelmék nevelkedése és iskolázása semmiképpen sem nyújt általános képet, az mindegyik egyénnél annyira különleges, hogy valóban speciális történetet alkot. De ha mégis megesik az, hogy egy-egy zsenit már korán, kicsi korában felismerhetünk, így az ilyennel szemben nem szabad a közönséges eljárást alkalmazni és a szürke sablont reáhúzni, hanem ellenkezőleg mindenben kezére járni, illetőleg tehetségének minél erősebb kifejlődését előmozdítani. Egyébként nem is valószínű, hogy egy igazi tehetséget véka alá lehetne rejteni és dugni, mert az kitör és a maga számára eget kér. A sors mostohasága csirájában eltépheti életgyökerét, de, ha megmarad, akkor előbb-utóbb érvényesül is.