Református főgimnázium, Debrecen, 1931

13 haszonleső, lelketlen, gonosz pedig senki sem lehet becsületes jellemmel. Tudott dolog, hogy mindezeket a hibákat és vétkeket és ezeken kívül még kisebb-nagyobb ördögtestvéreiket ott hordozzuk a nyakunkba akasztott tarisznyában s ha ezeket kicsirázásukban el nem fonnyasztjuk, hanem magukra hagyjuk, vagy éppen meggondolatlan könnyelműséggel, esetleg bűnös céltudatossággal még ápoljuk is, akkor úgy megbokrosodnak, elburjánoznak, hogy a hasznos palántákat is elnyomják, kiölik. XVII. \ Az egyéniség kinevelésének korlátozása azonban az erkölcs terén talán azért a legfontosabb, mert az akaratfolyamatok megindítói végső elemzésben legtöbbször érzelmi motívumok. Hiszen kétségtelenül igaz, hogy érzetek és képzetek döntik el sokszor a mi elhatározásainkat, még pedig ezek közül is inkább az érzéki cselekvések a sűrűbbek, mint az értelmiek, de még az ilyeneknél is, ha alaposan utána keres az ember a lappangó rugóknak, akkor a háttérben nem egyszer rátalál az érzelmi alapra. A megszokás, az intenzív érzelmi állapotok, a belénk rögzített erkölcsi felfogás, rendkívül erősen befolyásolják még az érzéki és értelmi okokat is, annyira, hogy sokszor saját jobb meggyőződésünk ellenére vagyunk kénytelenek cselekedni esetleges rokon- vagy ellenszenv miatt, vagy más érzelmi kapcsolódás következtében. Már most, ha ilyenkor a szabadjára engedett és a szélsőségig kinevelt individuum zabolátlanságba csap át, akkor előáll az egyénnek, vagy a köznek, vagy mindkettőnek a végzetes tragédiája, melynek szörnyűsége a pokol minden rémségével vetekedhetik. Az újabb idők forradalmárjai typikus példányai az ilyen megveszett erkölcsű egyedeknek, akik saját én-jük eszmekörének elposványosodott istenítésével milliókat taposnak földöncsúszó férgekké, mert akaratfolyamataik ethikai indítékait egy fékevesztett individuum őrjöngő tombolása szolgáltatja. A mai korszakra is elmondható : „quis quid peccat, in eo punitur", bűnösen kitenyésztette az egyéniség oktalan kultuszát s ezért bűnhödését is éppen ez okozza a legborzalmasabb mértékben. XVIII. Az értelmi nevelésben viszont ismét engedékenyebbek lehetünk az egyéniség különféle dispozicióival szemben. Természetesen itt is a legelső feladat a különböző értelmek olyan egységes, többé-kevésbbé azonos minőségű és mennyiségű kiművelése, amely egy közületnek, a nemzet társadalmának szellemi színvonalát lehetőleg egyenletes magasságra emeli fel. Ezt a