Református főgimnázium, Debrecen, 1924

8 formán illuziókeltő s ez a szemfényvesztő, boszorkányos ügyes­ség a fiatalabbkorú vagy primitívebb ítélőképességű olvasót szinte hipnotikus erővel ejti bámulatba. De nemcsak elképpeszteni tud bennünket Jókai, hanem szívünkhöz is hozzáférkőzik, úgy, mint talán senki más a vilá­gon. A fantázia bűvészkedéséhez mások is értenek, különösen a romantikusok, de a szívnek és a kedélynek azt a gyermeteg őszinteségét, vidámságát, elragadó kedvességét, pazar szelle­mességét, melyet egy szóval Jókai humorának mondhatunk : ezt nem találjuk meg sehol és senkinél, legfeljebb a magyar népszellem nyers gyémántja tudna ilyenné válni, ha egy öntu­datos alkotó lángelme venné csiszolás alá, aminthogy Jókai humora csakugyan úgy tekintendő, mint a magyar faj géniuszá­tól kapott örökség, mely Jókai egyéniségében a tökéletesség magaslatára emelkedik. Valaha egy egész nemzet ifjodott gyermekké a Jókai adomázó tehetségének a varázsitalától, még pedig egy szerencsétlen, gyászoló nemzet, amelyet önfeledt, gyermeki kacagásra megtanítani : a legnagyobb politikai jóté­temény is volt és senki más erre nem lett volna képes, csak Jókai. Mert hiszen Jókai az ő humorának a varázsitalát arany­kehelyben nyújtotta oda az olvasók százezreinek, az egészen egyszerű lelkű embereknek is. Jókai költészetének asztalán fejedelmi dús lakoma vár mindenkit, de az egyszerű ember sem jön zavarba, ha mellé ül annak a mesébe illő csodás terí­téknek, mert mintha csak minden épen az ő számára, az ő óhajtása és ízlése szerint volna ott elkészítve. A lelkesítő, meg­ható vagy érdekfeszítő tartalomnál csak egy van még nagysze­rűbb : a forma, a méznél mézesebben folyó mesemondó beszéd, a stílusnak, a magyar prózának sem azelőtt, sem azóta soha utói nem ért, szinte definiálhatatlan szépsége. A verses magyar stílus legnagyobb művésze, Arany János lelkes magaszta lássál hajlik meg Jókai nyelvének bübája előtt ; a kritikusok közt a leghüvösebb és legszigorúbb ember, a Gyulainál is sokkal szigorúbb Erdélyi János mondotta azt, hogy Jókai stílusát nem bírálni kell, hanem élvezni. Ugyan van-e még Jókain kívül a világirodalmi színvonalú írók között olyan, akinek az élvezé­sében a legszigorúbb kritikus a legnaivabb olvasóval, az élet­től búcsúzó aggastyán az élet küszöbén álló diákgyerekkel összetalálkozik s ha más-más szempontból is, de mindegyikő­jük gyönyörűségét leli benne? Hiszen pl. Kemény Zsigmond is világirodalmi színvonalú tehetség, az ő regényeiben is dús lakoma várja a kivételes komolyságú és műveltségű embereket, a mélyreható lélektani analízis ínyenceit; de a harmonikus kedélyéletű olvasók szívéhez, a naivabb lelkű vagy fiatalabb életkorú emberekhez sohasem fog közel férkőzni. Talán Dickens olvasóinak a tábora foglal magában olyan mértékben öregeket

Next

/
Oldalképek
Tartalom