Református főgimnázium, Debrecen, 1924

7 Amit eddig elmondtam, mindaz Jókai költészetének csupán az egyik oldala, az erkölcsi oldala, ahonnan Jókai életfelfogására, világnézetére esik bepillantás. Eszményi szerelem, önzetlen, forró hazaszeretet, az egész emberiséggel való nemes szolidaritás, a mennyei gondviselésben való gyermeki bizalom és bensőséges hit : íme ilyen drága kincseket nyerhetünk világnézeti vonatkozásban — nyerhetnek különösen a fiatalok — Jókai költészetének olvasása közben. Ez az erkölcsi szempont magában véve is kétségtelenül nagy érték s Jókai müveinek roppant népszerűsége folytán kétszeres fontosságra emelkedik ; ezért választottuk ezt a szempontot előadásunk súlypontjául. De épen az a csodálatos, hogy ilyen eszményi tisztaságú, ilyen erkölcsös alapon nyugvó világnézettel hogyan válhatott valaki, hogyan válhatott Jókai olyan hallatlan mértékben és olyan hosszú időn át népszerűvé, amilyen" népszerűségre még azok a regényírók sem tudtak soha felemelkedni, akik a nagy tömegek alantas ösztöneit szolgálják s a tömegízlésnek a legrosszabb értelemben vett kitartottjai. Erre a csodálatos és örvendetes jelenségre a magyarázatot Jókai költészetének az esztétikai erényei, Jókai egyéniségének ragyogó művészi kvalitásai adják meg. De ezt a magyarázatot amily lehetetlen meg nem érezni és át nem érezni, épen olyan nehéz : szavakba, tételekbe foglalni. Különösen amit az ifjú olvasók lelkével el tud követni Jókai költői tehetsége, főként fantáziája : az már — varázslatKinek higyjünk, ha nem a szemünknek ? már pedig a szemünkkel azt láttat Jókai, amit akar. Micsoda egy kinematográf ez a Jókai-fantázia ! Nem tudjuk, mit csodáljunk inkább : a százféle színárnyalatú reflektoros megvilágítást-e, vagy azt, hogy hány meg hányféle világtájakról ad érdekesebbnél érdekesebb felvételeket. S ezek a felvételek, csakugyan mint a kinematográf filmképei, szemfényvesztő gyorsasággal és álomszerű misztifikációval tudnak egymásba átolvadni, a szemünk láttára, anélkül, hogy ellenőrizni tudnók az átmenetet s rajtakapni az írót fantáziájának a bűvészi mesterfogásain. Csak azt látjuk pl., hogy végtelen homoktenger van előttünk s a horizont szélén messzemessze egy-egy fa nyúlik fel az egyhangú lapályból s egy-egy magános ember poroszkál lóháton ; a fantázia bűvös reflektora világosan akácoknak mutatja azokat a fákat s csikósoknak azt a néhány embert, úgy hogy szinte hallani véljük a horizonton túlról Kecskemét harangjainak a szavát, — aztán egy pillanat alatt, anélkül, hogy a kép megváltozásából bármit észrevennénk, egészen újszerű látvány kap meg bennünket : az a néhány álmos akác most már pálmalevelekkel legyezi magát, a csikós, mikor közelebb vágtat hozzánk, lovas beduinnak tűnik fel s a kecskeméti egyhangú homokbuckák vidékéről most kezdjük látni, hogy hiszen ez — az arábiai sivatag, az ezeregyéjszaka exotikus hazája. De a kétféle látvány egy-