Református főgimnázium, Debrecen, 1912
27 E zűrzavaros viszonyok közölt az elszegényedés naprólnapra nőtt, a békés munka műhelyei pusztúlásnak indultak, ,,a termelő munka űzésének feltételei mindinkább eltűntek s az osztályellentétek a végletekig elfajultak és az ország a fejetlenség örvényébe sülyedt, mely előkészítette hat százados önállóságának összeomlását". 1 A viszontagságos idők szomorú következményeit, a gazdasági pusztulás súlyát elsősorban a jobbágyok érezték meg. Rájuk nehezedett úgyszólván az egész ország. A rendek érdekeiknek megfelelőleg országgyűlésről-országgyűlésre korlátozták, rövidítették a jobbágyjogokat s a szabadköltözést pedig mind szűkebb és szűkebb keretek közé szorították. (1492:47—50. t. c.; 1495: 22. t. c.; 1504: 18. t. c.; 1507: 3. t. c.) A földesurak most akadálytalanúl hozzáláthattak régi eszményük megvalósításához, t. i. hatalmuk, birtokaik növeléséhez és a jobbágyok kizsákmányolásához, pedig a fennálló feudális rendszer nemhogy növelte volna, sőt gátolta gazdasági életünk fejlődését, minek következtében a földesúri szolgálmányok teljesítése mind nehezebbé vált. Ezek keresztül gázoltak minden jogon, minden emberségen, törvényt lábbal tiporva fosztogatták jobbágyaikat, hogy fényes fejedelmi udvartartásuk kiadásait fedezhessék és szomszédaikkal versenyezhessenek. Napról-napra újabb szükségleteik alkalmával nem annyira a jobbágy terményére, mint inkább pénzére lévén útalva, ezért követeléseikben határtalanok. Ispánjaik és adószedőik pedig még saját zsebük megtöltéséről is gondoskodtak s fosztogatásaikban ép olyan kíméletlenek, mint a földesurak. Az embernek nem nézett, földet túró paraszttól elrabolták terményei nagy részét, el ami kis pénze volt. Karddal kezükben kényszerítették verejtékes munkája gyümölcsének átadására, nem törődve azzal, hogy jól műveli-e a földjét, tudja-e fokozni munkája jövedelmét ? Jövedelmének több mint 60%-át fizette kilencedbe, tizedbe, adóba és földesúri szolgálmányokba és ezenkívül még a robotot is végezte. 1504-től pedig még azt is tétlenül kellett néznie, mikor a vad pusztította vetését. Ily körülmények közt kétségbeejtő volt a szegény nép helyzete. Egész nap dolgozott s munkájának jutalma : a szegénység, i Acsádi: i. m. 168. 1.