Református főgimnázium, Debrecen, 1912
14 szobrai tűnnek fel. Állílom azt is, hogy ő Marsvas satyrhoz nagyon hasonlít" (XXXII. fej. eleje). Ezt a hasonlóságot megtalálja először a külsőben, hiszen Sokrates meglehetős csúnya ember volt. De sokkal lényegesebb ez a hasonlóság belsőleg. Míg Marsvas ugyanis fúvolázással bűvöli el az enbereket, addig Sokrates „pusztán szavaival éri el ugyanezt a hatást". Érdekes őszinteséggel jellemzi azután Alkibiades a Sokrates beszédjének hatalmát a saját maga lelke felett. A silenosokhoz pedig annyiban hasonlít Sokrates, hogy szemre, felületes megfigyelésre mást mutat, mint ami lyen igazában. Sokrates például mindig az ifjakkal van, azt hihetné az ember, hogy paederasztikus hajlamú : de ez csak csalfa látszat, mert ő a testi szépséget egy cseppet sem becsüli, azt állandóan kigúnyolja. Szét kell nyitni az ő lelke burkolatát, mint a silenusokal, hogy a bentrejtőző értékes kincset az ember megláthassa. Alkibiades ezen állításának igazolására elmondja az ő csúfos esetét, amikor Sokrates az ő érzéki és dúrva felkínálkozását „megvetette, kigúnyolta és dölyfösen megsértette" (XXXIV. fej.). Azután jellemzi Sokratest, mint katonát : edzett volt, mint senki más, bátor annyira, hogy az üldöző ellenség nem merte megtámadni és megmentette tetejében egyszer Alkibiadesnek az életét is. Végre Sokratesnek „a beszédjei is hasonlók a felnyitott silenusokhoz. Mert ha valaki Sokrates beszédeit hallgatja, azok először nevetségeseknek tűnnek fel : olyan szavakba és kifejezésekbe vannak azok öltöztetve, mint aminő egy önhitt satyr bőre". De ez csak külsőség, mert aki beléjök lát, „először azt fogja találni, hogy csak ezekben a beszédekben van értelem, azután azt, hogy ezek a legistenibbek és önmagukban az erénynek számtalan mintaképét viselik, sok mindenre vonatkoznak, de leginkább mindarra, aminek vizsgálata minden olyan embernek szükséges, aki szép és jó akar lenni" (XXXVII. fej.). Mindenesetre érdekes Alkibiadesnek ezen Sokratesre mondott beszédét egybevetni Sokratesnek Erosról tartott beszédjével, mert így világlik ki a kettőnek elméleti és gyakorlati viszonya. Sokrates kifejti, hogy Eros nem szép, nem is rút (XXII. fejezet), hanem a két véglet között van : Alkibiades is külsőleg Sokra test a satyrokhoz és silenusoklioz hasonlítja (XXXII. fej.). Eros hatalmas daemon, egy lény az istenek és emberek között (XXIII. fej.) : Sokrates olyan ember, amilyent találni Alkibiades