Református főgimnázium, Debrecen, 1912

13 fejtegetéseinek eszmei magaslatra emelkedésében — megtaláljuk a feleletet a feltett kérdésre. Sokrates beszéde nem tetszhetett annyira, mint az Agathon szóvirágos és meglehetősen üres dictiója, inert ahhoz egyfelől túlságosan igaz, így nyers, imittamott bántó, sőt hihetetlen volt, másfelől szerfelett magas abstractióba szállt fel, így nehézkes, imitt-amott homályos, sőt érthetetlen volt. Azért megdicsérték, szokásból, udvariasságból, de nem szívből, nem őszinte meggyőződésből. Sőt már az akadékoskodás is készen áll ellene : Aristophanes valamit el kezd beszélni, mivel Sokrates az ő beszédjére egy helyen célzást tett. Ügy látszik, meg akarja Sokratest támadni. De Platón finom érzéke épen ezen a ponton váratlanul és hírtelenül fellépteti Alkibiadest és így bevágja az útját az Aristophanes vitatkozásának. Eképen érünk el a Symposion harmadik részéhez : Alkibiades beszédéhez. Szükség van-e erre a részre és mi célja volt Platónnak Alkibiades szerepeltetésével ? Hiszen Sokrates most már kifejtette a szeretet fogalmát a legalaposabban, nála ezt a felaadatot jobban senki meg nem oldhatja : miért jön hát közéjük Alkibiades és mire való az ő beszéde ? Az előző adatok maguktól megadják erre a kérdésre a választ. Alkibiadesnek jönni kell, hogy tényekkel, megtörtént dolgokkal bizonyítsa a Sokrates állításait : le fogja győzni az ellenvetéseket, megszilárdítja az ingadozó hitűeket, megvilágosítja a homályos részleteket. A legtöbb magyarázója a Symposionnak ebben teljesen egyetért, Sokrates beszédét tekintik a theoriának, Alkibiadesét praxisnak. És mivel az a feladat hárul Alkibiadesre, hogy a meztelen igazságot mondja el olyan esetekre vonatkozólag is, amikről rendes állapotában, józan ésszel nem szokott senki sem a nyilvánosság előtt beszélni, azért „nagyon részegen" (atpóSpa ijeftócov) jön be az Agathon házába. Alkibiades egy helyen nyiltan ki is mondja (XXXIII. fejezet), hogy bizonyos dolgokat csak azért beszél el, mert „borban az igazság", vagyis, mert a szesz a szégyenérzetét leigázta. Alkibiades Sokrates dicséretét képben, hasonlatban hajtja végre. Ezt így alapozza meg : „Azt állítom ugyanis, hogy ő (Sokrates) nagyon hasonló azokhoz a szobrászmühelyekben levő silenekhez, melyeket a mesterek syrinxxel vagy flótával együtt ábrázolnak és ha széjjel nyitják őket, belsejükben istenek