Református főgimnázium, Debrecen, 1907

I. Sinay Miklós. Megemlékezés halálának száz éves fordulója alkalmából Irta: dr. Csűrös Ferenc. Kerek száz esztendővel ezelőtt, 1808. junius hó 30-án Debrecen népe egy sokat átélt, sokat szenvedett öreg ember hűlt tetemét kísérte ki a péterfiai temetőbe. Ami a külső pompát illeti, szegényes volt a temetés. A gyászház siralmas pusztulás képét mutatta, a halottas szoba csupa ridegség és sivár szegénység. De a szemekben igazi részvét könnye csillogott s a szívek mélyéből szálló fohász kisérte égbe röppenését a roncsolt testből kivált nagy léleknek. Diószegi Sámuel, a messze híres tudós és szépszavú debreceni prédikátor parentált fölötte s búcsúztatta el rokonaitól, barátaitól és -— ellenségeitől. A halódó nagy ember kértére tette ezt, aki különösen szívére kötötte, hogy prédikációjából semmi szín alatt ne felejtse ki nevében elmondani ezt: Én, jóllehet a Cánonok szerint választattam Püspöknek; de mivel azáltal sokan megháborodának, valamint én mindeneknek megbotsátottam: úgy nékem is mindenek meqbotsássayiak, — kérem, engedjenek meg nékem. Aki e nemes lélekre valló bocsánatkérést tette, aki elmondotta s akiknek szólott, mind-mind réges-régen porrá váltak. Az indulatok, melyek hevítették őket, a múltéi nagy idők óta. Hogy a múlt elkeseredett küzdelmeiről mégis kissé föllebbentjük a fátyolt, annak e mostani száz esztendős forduló adja alkalmát. Nagy elmékben, fényes tehetségű tudósokban nem vagyunk oly bőviben, hogy a régmúlt homályából előködlő alakjaikra rá ne villantsuk az emlékezés fáklyájának futó fényét ily ritka évforduló alkalmával. 1*