Református főgimnázium, Debrecen, 1901

6 gozatainak egyike. Ő a verselés páratlan könnyűsége, az előadás magyarossága, gördülékeny folyamatossága és egyéb belső bizonyítékok alapján a XVII. század legnépszerűbb költőjének, Gyöngyösi Istvánnak tulajdonítja a három ovidiusi levél fordítását. Külső bizonyítékot, vagyis a másoló följegyzését, vagy Gyöngyösinek utalását enemű munkásságára nem tud fölhozni. Hogy a mélyen tisztelt Hallgatóság szíves érdeklődésével vissza ne éljek, mellőzöm a részletes nyelvi egyezések kimutatását, mert ez esetben aprólékos szövegkritikai összehasonlításokba is kellene bocsátkoznom, azt hiszem, elég lesz, ha néhány rövid pontban sorolom föl e bizonyítékokat, megtoldva azon megfigyelésekkel, melyeket a magam kutatásai alapján e tárgyra vonatkozólag szereztem. Hogy Gyöngyösi jól ismerte és gondosan tannúlmányozta a latin klasszikusokat, ahoz kétség nem férhet. Munkái annyira tele vannak klasszikusokból vett idézetekkel, képekkel, hasonlatokkal, annyira jártasnak mutatkozik a görög-latin mythos jelentéktelen mondáiban is, hogy munkáinak egyszeri elolvasása meggyőz bennünket arról, hogy a latin költészetnek nagy bámulója és gondos tanulmányozója volt. Különösen az Augustus korabeli költők egyike, Ovidius, a fényűzésben elmerült, élvezetekben duskálódó udvari ifjúság mézszavú költője volt reá nagy hatással. Munkáihoz írt terjedelmes előszavaiban unos-untalan idézi Ovidiust, nincsen olyan mondása, aminek igazolására egy-két odaillő idézetet ne tudna kedvelt írója műveiből. „Gyöngyösinek vagy 150 teljes hasonlata közül alig van néhány, melyben ne volna egy-egy fénysugár abból a gazdag költészetből, melyet méltán csodálunk Ovidiusban." (Maurer Mihály : Gyöngyösi Istvánnak Ovidiusból vett hasonlatai. Egy. Phil. Közi. XIX. 37.) Hogy Ovidius volt kedves költője, kinek munkáit szinte könyvnélkül tudta s akit legtöbbre tartott a klasszikusok között, bizonyítani fölösleges, kimerítően foglal-