Református főgimnázium, Debrecen, 1890

VII Schiller ifjúkori drámái. Méltóságos és főtiszteletii egyházkerületi képviselőség! Nagytiszteletü egy háztan ács! Nagytiszteletü s tekintetes tanári kar! Nemes tanuló ifjúság ! Mélyentisztelt hallgatóság! Az ezen fői.-kola kebelében fenálló szokás és gyakorlat értelmében minden újonnan választott tanárnak mogbivó levelében kötelességévé tétetik, hogy tanári széket szaktantárgya köréből vett értekezéssel foglalja el. Ezen kötelességemnek óhajtok ez órában eleget tenni én is, mint a német-latin nyelv és irodalom újból szervezett tanszékére a méltóságos és főtiszteletü egyházkerület által megválasztott professor. Értekezésem tárgyául „Schiller ifjúkori drámáit" választottam. Igyekezni fogok lehetőleg röviden szólani. Szabad legyen tehát nagybecsű figyelmükért esedeznem! A német irodalom pantheonjában a két legelőkelőbb helyet: Goethe és Schiller foglalják el. Nevük elválhatatlanul összefort és örökké együtt fog említtetni, nemcsak azon benső barátságnál fogva, mely leikeiket már életükben a legszorosabb kapocscsal fűzte össze, nemcsak a költői működésük közben egymásra gyakorolt kölcsönös hatás s együtt munkálkodásnál fogva: hanem azért is, mivel költői egyéniségük egymást teljesen kiegészíti, egymást — hogy ugy szóljak — föltételezi. A költői alkotásaik mélyére hatni kivánó búvárnak lehetetlen ennélfogva czélt érnie a nélkül, hogy párhuzamot ne vonjon kettőjük között s csak miután merőben különböző egyéniségeik sajátosságai mellett sikerült felfedeznie a szellemi rokonságnak azon vonásait, a melyekben egymáshoz hasonlítanak, és sikerült megtalálnia azokat a pontokat, a melyeken egymással érintkezve, kölcsönös nemesbitő hatásukat kicserélhették: csak ekkor érheti el czélját, mind a két nagy költő szellemi termékeinek teljes megértését s elfogulatlan méltánylását. Ha én mégis ez alkalommal a szellem-óriásoknak csak egyikéről kivánok szólani, s őt is sokoldalú munkásságának csak egyetlen