Református főgimnázium, Debrecen, 1884

19 Kétszer vitt meg a két költő egymással s harmadszor mint Baróti önhitten mondja: „Szembe mikép vélem nem mere szökni velem." A heves Rajnis a vitában kurtán bánt el Barótival, ki férfiatlan kétkedésével sehogysem tudta önérzetében megsérteni, — Barótit a pörpatvarban merő önhittség és fitymáló elkapatottság ragadta, a türelmetlenség, hogy lássa mit főz amaz, sarkalta, s áltatta magát a győzelem édes reményével. Arról a reményről, hogy verseik együtt lássanak napvilágot, még ekkor sem akart lemondani. Minden áron odatörekedett, hogy a szerinte gőgös Rajnist meginditsa, kiengesztelje. Esengve fordult barátjaihoz járjanak közben Rajnisnál, s midőn hallja, hogy hasztalan minden igyekezete, neki keseredik. Holló segített rajta, Rajnis rovására hízelgő levelet ír neki, melyre hirtelen meg vigasztalódik s annyira neki bátorodik, hogy még neki áll feljebb. Holló szavait kész pénz gyanánt fogadja s kicsinyleni kezdi azt a férfiút, kihez elébb esenkedett, hogy verseit verseihez csatolva adja ki. Sőt gúnyolódó, sértő a mód a mint Rajnisról Hollóhoz irt levelében megemlékezik, hol utolszor szóllitja fel őt barátja utján, hajlandó-e vele együtt egyszerre fellépni: „Intsd meg amazt: amit főzött tálalja ki, máskép Megkötöm a kerekét s hajtok előre magam. Nem látom mit haboz, csak két nap véle lehetnék Mintsem kőit, hamaráb költeni, fogna talán." E föl sem vevő sorok után hizeleg magának azzal, a mit barátai bizonynyal csak az ő megnyugtatására mondának: Ugy sincsen köztünk nagy pör; sőt mondod, hogy itt látsz Jobb kaptára vonott verseket hogy sem amott. Azt kivel ő bíbelődik igen jól ismerem stb." Ámde Rajnis hajthatatlan maradt, a barátok közbenjárása hiába való volt. Hátha még hallott volna arról a szapulásról, a melyet Baróti az ő fején elkövetett. Hanem e levelek eddig csak baráti kézen forogtak, nyomtatásban nem jelentek még meg. Csak most miután már az utolsó kísérlet is meghiusult, csak most határozta el Baróti magát hogy egyedül is fellép. 2*