Református főgimnázium, Debrecen, 1877

28_ „Menj hát vitéz faj! Őseid istene Legyen vezérlöd vérözönid között! Rakj zöld borostyánt kalpagodra, Vagy nemesen pazarold el élted." Majd ismét az egész nemzethez fordul s laukadást nem ismerő hévvel bátorítja azt a fenyegető veszélyek között. Mily nemesen egyszerű, s épen azért minden lelket meg nyerő „A magyarokhoz" czímű ódában a következő biztatás: ,, <5 magyar! / Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet! Ordítson orkán, jöjön ezer veszély: Nem félek." Nem, mert: „Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csoda dolgokat." S hogy a mííveltség, munkásság és áldozatkészség minél inkább fokozódjék az édes haza javára: most a régi kor jeleseit dicsőíti, majd a jelenkor kitünőbbjeit magasztalja, a nagy példák vonzó erejével hat, buzdít. A „Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás" czímü ódában feltünteti, hogy ama két nagy királyunk alatt, — kik mint a szelid múzsák barátjai koszorús nevet nyertek a régiségben — nagy virágzó, s hatalmas vólt hazánk, mert: „Márs, tudomány, hatalom virágzott." Hogy a tudomány, műveltség mily óriási hatalom, annak megczáfolhatlan bizonyítékául rámutat a süjjedés azon korára, midőn a nemzet — két megutált cseh király alatt — szédítő gyorsasággal bukott le a dicsőség ama pólczáról, melyre elébb emelkedett. A haza fő embereihez, — Gr. Festetics Györgyhez, Ilerczeg Eszterliázi Miklóshoz, Felső bükki Nagy Pálhoz, Gr. Szécsényi Ferenczhez, Gr. Festetics Lászlóhoz stb. czímzett ódáiban hálásan nyújtja az igáz érdem koszorúját, de egyszersmind — a haza szent nevében— ujabb áldozatokra s honfiúi kötelességeik hű betöltésére inti, s figyelmezteti őket, hogy: „ A. nagyra termett áldozatokban él." Majd a nemzeti műveltség és tudományosság elöharczo-