Református főgimnázium, Debrecen, 1877

29_ sait keresi föl kezében az érdemkoszorújával s ajkain a buzdítás igéivel, majd végre a legtisztább szívből eredő kegyelet hangjait hallatja a „Wesselényi" és „Gr. Festetics" hamvai felett, kik a nemzet hálájára érdemesek: „Leomlom én is szent porodon, nemes! A jókkal együtt könnyeket áldozok." Mily megható kifejezése ez az igaz kegyeletnek, mely csak egy nagy, egy nemes szívben fogamzliatik meg! Mint láttuk Berzsenyi magas röptű ódáit egytöl-egyig a haza szeretet szent tüze hatja át; ez azon nagy érzemény, mely alapja és tetőzete keblében az érzések öszhangjának, s mely öt boldoggá teszi; ez azon vezéreszme, mely lelkének minden gondolatja felett uralkodik, s mely irányt ad munkásságának. Vegyes tartalmú költeményeit is tiszta, mély érzés jellemzi. Ezek közzül felemlítendő a „Virág Benedekhez" és „Horátiushoz" czímzett oda, melyekben hálás kifejezést ád mesterei iránt érzett tiszteletének. Hálás elismeréssel jelzi hozzájuk való szellemi viszonyát, midőn igy szól Virághoz: „Példád élteti melyemet. Jer, jer, légy kalauz pályafutásomon ! Jer, jer, karjaidon segélj Ösvényedre! akarmerre vezérlsz, megyek." Horátiushoz pedig: „Óh te buzdítsd fel magas énekeddel Gyenge músámat!" „ . . . taníts engem nemes érzeményid Tiszta forrását húraimra csalni." Ott, a hol a természet egyes tüneményeit énekli — Az estve, — A reggel, — A tavasz,— A közelítő tél stb. — szép, gyakran megható képeket tár elénk közbeszöve a reflexiók gyöngyeit, Kit ne vezetne a nyájas képzelet egy kies őszi tájra, midőn olvassa : „Hervad már ligetünk, s díszei hullanak. Tarlott bokrai közt sárga levél zörög."