Református főgimnázium, Debrecen, 1877

tyén vallással együtt eláradt idegen papság, — mely a megelőző korszak neipzeti bölcseit a hazai költészet természetes védnökeit, terjesztőit és fejlesztőit, — a táltosokat — leszorítá a történelem színpadáról — idegenszerű eszméket és érzelmeket csepegtetett népünk kebelébe. Ily körülmények között, a gyakori pártvillongások s külharczok hosszxí lánczolata alatt nem fordulhatott apáink figyelme — a magyart ősidőktől fogva jellemző költői hajlam mellett sem — a szellemiek ápolására. A hitjavitás korszakában elterjedt uj eszmék jótékony mozgalmat idéztek ugyan elő hazánk szellemi életében is, de az elmék csaknem kizárólag a vallásos mozgalmak hatása alatt állván, a vallásos lyrán kívül alig talált a költészet más neme művelőre. Lehetetlen itt azonban fölnem említeni, hogy épen a javított hit bajnokai vóltak főrészben a később szép fejlődésnek, majdan virágzásnak indult nemzeti irodalom és költészet alapvetői, azon sikeres munkásságuk által, melylyel a nyelvtudomány, különösen a nemzeti nyelv tanúlmányozása, tanítása és fejlesztése köriil buzogtak. Lassankint kezdtek meggyőződni honfiaink, hogy nyelvünk eléggé alkalmas ugy a tudományok előadására, mint bárminemű költői művek létrehozására. A görög és római classikusokat már korán ismerhették és széltire olvashatták apáink, egyéb bizonyítékok mellett könnyen következtethetjük ezt azon viszonyból, melybe a keresztyén vallás fölvétele alkalmából a római egyházzal és még korábban a görög keleti birodalommal léptek. A nemzeti nyelv természete körüli vizsgálódások s a classikusok ismerete lassankint művésziebb költészeti formák alkalmazására készték és képesíték magyarjainkat. Csakhogy, fájdalom! mindez igen lassan ment, és tartós visszaesésekkel. Már a 15-dik századból bírunk némely vallásos tartalmú irodalmi maradványokat, melyek a görög római sapphói és alkájusi verset utánozták, de egyedül a szótagszámot tekintve. A 16-dik század elejéről Pécsi Ferencz kazari plébános említendő, mint a sapphói sorok használója, melyeknél ö rímeket alkalmazott. A magyarnyelv idömértékes, — teliát görög- római versalakokra alkalmas vóltát — Erdösi János vette észre először, — „ki biblia fordítási működése közben a magyar nyelvet beható tanúlmányozás tárgyává tevén, nemcsak egy, több tekintetben bámulásra indító nyelvtant készített, hanem