Református főgimnázium, Debrecen, 1877

müszépség legfelsőbb fokára emelkedett dal s már tárgyánál és tartalmánál fogva a fenség es jegyét viseli magán. — Mikor valamely fenséges tárgy a költő lelkét meg­ragadva, magasabb szárnyalásra készti; s a költő lelke a min­dennapi eszmék szűk határa korlátait áttörve, felszáll ama fenséges tárgyak közelébe, s nagy gondolatait és szive mélyé­ből felfakadó hö érzelmeit megfelelő szavakba foglalva, művé­szi külalakba önti: akkor születik meg az óda. — Lássuk, mikor s mikép született meg ez a kezünk alatti ? Virgilius, Horatius kebelbarátja s költőtársa, kihez öt — mint hozzá irt három ódájából kitetszik — a leggyön­gédebb szeretet és tisztelet csatolta, kivel közös hatalmas párt­fogói, Augustus és Maecenas kegyét együtt élvezte, kivel közös barátjuk, Quintilius Varus halála felett együtt kesergett, s kinek léleknemességéröl, hafenmaradt örök­remek müvei nem tanúskodnának is, költőnk hozzá irott vi­gasztaló dala eléggé hü tanú lehetne, — élete 52-ik évében nagy útra indult. — Göröghonba, Athenaebe készült utaz­ni, részint hogy meggyöngült egészségét Hellas melegebb ég­alja alatt lehetőleg helyre állítsa, részint, hogy nagy müvét, az Aeneist Trója romjai közelében, az ös regék szülöhonában, még egyszer általdolgozhassa, részint, hogy a görög művelt­ség föszékhelyét meglátogatva, bölcsészeti tanulmányait öreg­bítse. — Horatius aggódva gondolt ez utazásra. Képzelete elé­je állitá a veszélyeket, melyek a kétes tengerre szálló, külön­ben is gyenge, beteges jó barátot érhetik; visszatartóztatni öt útjától hatalmában nem volt, s talán nem is akarta volna;vele menni nem szándékozott, s talán nem is mehetett volna; lelkét egészen az elválás szomorú gondolata által előidézett baráti forró szeretet, hatotta át, és megszülemlett az óda tárgya: „Lelkem fele! legkedvesebb barátom! legyen szerencsés utazásod." „Legyen szerencsés utazáso d!" vagy egyszerűb­ben: szerencsés utat! hiszen ezt mondta volna bárki, hiszen ezt megszoktuk mondani még idegennek is, ha útra in­dul. — A tárgy tehát első tekintetre-nagyon is egyszerűnek, mondhatni köznapinak látszik. — De ez nem szolgál hátrá­nyára, söt épen ez mutatja, hogy természetszerűleg, minden eről­tetés nélkül, önként ragadta meg a költő lelkét. — Nagyon természetes. — Valaki utazik; tőlünk búcsúzik; ki tudja, mi történik vele? Közönyösek nem maradhatunk, szerencsés utazást kívánunk. — Meglep azonban, hogy e lehető legegy­1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom