Református főgimnázium, Debrecen, 1877
szeriibb tárgyat miként fogja fel a lánglelkü költő! Hogy hozza ö ezt kapcsolatba a legszebb, legváltozatosabb és legfenségesebb eszmékkel! Hogy változik ez át az ö teremtő phantasiája előtt a legmegragadóbb és legmerészebb képek nagyszerű panorámájává! Hogy lesz ezen egy embernek egyetlen életkörülményére vonatkozó tárgy az összes emberiség egész életének egész folyamát vissza tükröztető nagy gondolatok központjává! hogy lesz az egyszerű áldáskivánat a fájdalomtól és óhajtástól lángoló baráti sziv örökemlékü nyilatkozatává! Mindezt bővebben ki kell fejtenünk. Ismerkedjünk meg azért mindenek előtt a költő gondolat menetével. Az a 1 a p g o n d o 1 a t — mint láttuk — áldáskivánat Virgiliusra elutazása alkalmából. A föérzelem, mely körül a többiek csoportosulnak, a baráti forró szeretet mely költőnk lelkét egészen elfoglalja. — A hü barát egy kétes útra indul. — Tengerre száll. — Hajóra lép, a melynek útját a szelek iránya szabályozza. — Attika partja, hol kiköthet, messze. — A tenger tükre feldagadhat. — Magas hullámok, mély örvények ragadhatják magukkal a hajót, s a jó barát ott veszhet el a felbőszült habokban. — Pedig c hü baráti szivnek nem volna még ideje meghidegülni, e ragyogó fényes tehetség pályájának kár volna még félbe szakadni. — Érzi, mennyire össze volt forrva leikök. — A költök lelke rokon egymással. — Az ő lelki rokonságukat a hosszas együttlét, együttműködés, közös szenvedések, közös örömök, közös babérok még szorosabbra fűzték. — „Nem, nem szabad örökre elszakadnunk!" akarja mondani a búcsúzóhoz; de tudja, hogy barátja sorsa a kétes tengeruton az öt vivő hajóval leszen egybekötve; alioz kíván tehát fordulni esdekelve: „Hajó! ki tartozol a rád bízott Virgiliussal, őrizd meg és Attika határain sértetlenül add vissza, kérlek, az én lelkem felét." Igen! de a hajó csak érzéketlen tárgy, s habár a költő lángképzelme megszemélyesítve és ugy állítja is azt maga elé, mint a ki érti az ö szavát, és teljes öntudatával bír annak, hogy Virgiliust csak egy időre, mintegy kölcsönképp veszi által: képes lesz-e ötmegörzeni? Nem lesz! Hiszen öt magát is a szelek és habok hordozzák, s hogy megtarthassa a rábizottat, neki kell épségben megmaradnia. — És hogy maradhat ö meg épségben? Ha a tengert szelek fel nem zavarják. — S ki kormányozza a szeleket? Aeol us, a szelek királya.