Tanácsok közlönye, 1988 (37. évfolyam, 1-33. szám)

1988 / 15. szám

448 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 15. szám Általános felügyeleti és polgári jogi ügyészi tevékenységgel kapcsolatos kérdések A házastársak lakáshasználatának rendezése abban az ejsetben, ha a volt közös lakás nem megosztható, s bérleti joguk bizonyos feltételek bekövetkeztétől, illetve meghatározott időre állott fenn. A felek 1985. április hó 3-án kötöttek házasságot. Házaságukból egy gyermekük származott. A házastársi közös lakásuk K-városban egy szoba komfortos tanácsa bérlakás volt. A felperes keresetében a házasság felbontását, a gyermek nála történő elhelyezését, az alperesnek tartásdíj fizetésére (kötelezését és tanácsi bérlakásuk kizárólagos használatára való feljogosítását kérte. Előadta, hogy a bérleményt átmeneti lakásként, öt évre utalták ki nekik. A perben a felek egyezséget kötöttek. Az alperes az egyezségben kötelezte magát tartásdíj fizetésére, hozzájárult ahhoz, hogy a gyermeket a felperesnél helyezzék el és megállapodtak a gyermekkel való érintkezés módjában is. A bíróság az egyezséget végzésével helyben hagyta. A felek közösen kérték a házasság felbontását. Az alperes elismerte a felperes kizárólagos lakáshasználatra irányuló kereseti igényét, de kérte az ő jóhiszeműségének és a lakásügyi hatóság elhelyezési kötelezettségének a megállapítását. Kárpótlást nem igényelt. A felperes nem vitatta, hogy az alperes jóhiszemű jogcím nélküli lakásihasználó. A városi bíróság ítéletével a felek házasságát felbontotta. Az alperesnek a perbeli lakásra fennállott bérlőtársi jogviszonyát megszüntette és a lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel. Kötelezte az alperest, hogy a lakásból 15 nap alatt költözzék ki. Megállapította, hogy az alperes jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó, akinek elhelyezéséről a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni, s ennek során legalább egyszobás komfortos lakásra tarthat igényt. Végül úgy rendelkezett, hogy mindegyik fél saját költségét viseli. A bíróság a lakáshasználatról szóló rendelkezését a következőképpen indokolta: A perbeli egyszobás lakás nem megosztható. Ezért a bíróság a kiskorú gyermek lakáshasználati jogára is figyelemmel a Csjt. 31. §-ának — az ítélet meghozatalakor még hatályban volt és alkalmazandó — (6) bekezdése és az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 99. §-ának (2) bekezdése alapján az alperes bérlőtársi jogviszonyát szüntette meg és kötelezte a lakásból való kiköltözésre. Az alperes nyilatkozatára tekintettel részére kárpótlást nem állapított meg. Az elhelyezési kötelezettséggel összefüggően megállapította, hogy az alperes az 1 1971. (II. 8.) (EVM számú rendelet (Vhr.) 90. §-ának (1) bekezdése értelmében jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználónak minősül. Elhelyezéséről — a bíróság álláspontja szerint — az R. 120. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében — a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni és az alperes a R. 77. §-ának megfelelő másik (egyszobás komfortos) lakásra tarthat igényt. Az ítélet fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutatott rá: A bíróság eljárása során nem tisztázta és döntésénél nem vette figyelembe azt a körülményt, hogy a házastársaknak lakásbérleti jogviszonya nem határozatlan időre, hanem feltétel bekövetkeztéig, illetve meghatározott időre állt fenn. Törvénysértően rendelkezett ezért akként, hogy az átmenetileg biztosított házastársi közös lakásból 'kiköltözni köteles alperes részére a lakásügyi hatóság köteles végleges elhelyezést biztosítani és az alperes egyszobás komfortos lakásra tarthat igényt. A per adatai szerint a felek lakásigényük megfelelő megoldásáig a lakásügyi hatóságtól átme neti lakást igényeltek. Az így kiutalt lakásra teJhát a házastársak bérleti jogviszonya nem határozatlan időre, hanem feltétel bekövetkeztéig, illetőleg meghatározott határidőre állott fenn. Ilyen tényállás mellett is indokolt volt a házastársak lakáshasználatának rendezése keretében az alperes bérlőtársi jogviszonyának a megszüntetése és kiköltözésre kötelezése. Törvénysértő viszont az elhelyezési kötelezettségre vonatkozó ítéleti rendelkezés. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság először is arra mutatott rá, hogy a jó, vagy rosszhiszeműség megállapítása nem az ítélet rendelkező részébe, hanem annak indokolásába tartozik. Érdemben pedig megállapította, hogy a városi bíróság az elhelyezési kötelezettségre vonatkozó döntése meghozatalánál figyelmen kívül hagyta, hogy a felek lakásbérleti jogviszonya a meghatározott idő elteltével, illetőleg a feltétel bekövetkeztével megszűnik [R. 70. § (2) bekezdés]. Ezzel összefüggően a Vhr. 90. §-a (2) bekezdésének b) pontja úgy rendelkezik, hogy rosszhiszeműnek tekintendő az, aki a határidő lejárta, illetve a feltétel bekövetkezte után nem üríti ki a lakást. A jogvita eldöntésénél tekintetbe kell venni azt, hogy a feltétel bekövetkeztéig, illetve a meghatározott időre szóló lakáskiutalás az esetek nagyrészében — a perbeli esetben is — a lakásigény fokozatos kielégítésének elősegítését célozza. Ebben az esetben a lakásügyi hatóság a házastársak közös kérelmére, arra az időre kívánt nekik lakást biztosítani, amíg jogos lakásigényüknek megfelelő másik lakáshoz jutnak. A házasság felbontása folytán ez a helyzet a felek magatartása miatt megváltozott, és az alperes