Tanácsok közlönye, 1987 (36. évfolyam, 1-43. szám)

1987 / 12. szám

448 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 12. szám A városi bíróságnak is rendelkezésére álltak azok az államigazgatási iratok, amelyekből kitű­nően az érdekelt felek a kártalanítás mértéke te­kintetében nem kötöttek egyezséget. Következés­képpen közöttük nem jött létre olyan megállapo­dás, amely a polgári jognak a szerződési nyilat­kozatok megtámadására vonatkozó szabályai sze­rint, a jelen per keretein belül megtámadható lenne. A felperes kereseti kérelme — tartalma szerint — valójában arra irányult, hogy a bíróság módo­sítsa, illetőleg emelje fel az államigazgatási hatá­rozatban megállapított kisajátítási kártalanítás összegét. A felperes magasabb összegű kártalanítás meg­állapítását azonban a Tvr. 19. §-ának (2) bekez­dése alapján csak a kisajátítási határozat jogerő­re emelkedésétől számított 30 napon belül be­nyújtott keresetében kérhette volna. Ezzel a le­hetőséggel azonban nem élt. Az államigazgatási határozat jogerőre emelkedésétől a keresetlevél benyújtásáig pedig csaknem két év telt el,, s így a Tvr. 19. §-ának (2) bekezdésében előírt 30 na­pos határidő elmulasztása a perindítás idején már igazolással sem lett volna orvosolható (R. 44, §) A városi bíróság akkor járt volna el jogsze­rűen, ha az előzőekben említett rendelkezéseket figyelembe véve a kereset érdemi elbírálását mellőzve, a felperes keresetlevelét idézés kibo­csátása nélkül elutasítja, illetve a pert megszün­teti. Ennek elmaradása folytán a városi bíróság a Pp. 136. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat is megszegve bocsátotta ki a bírósági meghagyást. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíró­ság a támadott bírósági meghagyást a polgári el­járásjog lényeges szabályainak megsértése miatt hatályon kívül helyezte, egyben a rendelkezésére álló adatok alapján, annak helyébe lépőén, a jog­szabályoknak megfelelő határozatot hozott, a jog­erős bírósági meghagyást hatályon kívül helyezte és a pert megszüntette. A Legfelsőbb Bíróság a városi bíróság határo­zatának meghozatala idején még hatályban volt 16/1976. (XII. 31.) IM számú rendelet 8. §-ának (1) bekezdése értelmében mellőzte_ a felperes a feljegyzett kereseti illeték megtérítésére való kö­telezését. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 21.121/1936. S7... a legfőbb ügyész törvényességi óvásával egyező határozata alapján.) Az Állami közjegyző végrendelet álapján a városi szociális intézménynek nem adhatja át a hagyatékot. Az írásbeli magánvégrendelet hátrahagyása mellet Nyíregyházán 1985. december hó 2. nap­ján elhalt P S. volt tiszavasvári lakos (a továb­biakban: örökhagyó) hagyatékához tartozott a hagyatéki leltár és a tulajdoni lap másolatok sze­rint a tiszavasvári Petőfi S. u. 34. sz. alatti lakó­ház, udvar és kertingatlan, továbbá a tiszavasvá­ri tsz. külön lapon nyilvántartott 1 ha 2948 m2 területű, 27,81 ak. tiszta jövedelmű szántó in­gatlan. Az örökhagyónak törvényes öröklésre jogosult hozzátartozója nem volt. A. B. tiszavasvári la­kos mint az örökhagyó nevelt gyermeke, a ha­gyatékra, a hirdetményi eljárásban a városi ta­nácsnál igényt jelentett be, ezt azonban az állami közjegyző figyelmen kívül hagyta. Az örökhagyó Tiszavasváriban 1983. március 31-én kelt írásbeli magánvégrendeletében úgy rendelkezett, hogy a tiszavasvári, Petőfi S. u. 34. szám alatti beltelki ingatlant, továbbá összes in­góságait, készpénzét, valamint a Tiszavasvári Ta­karékszövetkezetnél 2 432 366 számú betétkönyv­ben elhelyezett betétjét a Tiszavasvári Nagyköz­ségi Tanács Egyesített Szociális Intézménye örö­kölje. Amennyiben szociális otthoni elhelyezése válna szükségessé, úgy a felsorolt vagyontárgyak felett az őt gondozó szociális otthon rendelkezzen. Az állami közjegyző az ügyben hirdetményi eljárást rendelt el, majd annak eredménytelen­sége után hagyatéki tárgyalást tűzött ki, amelyre a végrendeleti örökös és a Magyar Állam kép­viseletében (az időközben várossá lett) Tiszavas­vári nagyközségi tanács elnökét idézte meg. Az 1986. március 27. napján tartott tárgyalá­son az idézettek nem jelentek meg és az állami közjegyző az örökhagyó ingatlan hagyatékát és két takarékbelétben elhelyezett készpénzét vég­rendeleti öröklés jogcímén a Tiszavasvári Városi Tanács Egyesített Szociális Intézményének adta át a Ptk. 629. § (1) bekezdés b) pontjára hivat­kozással. A tárgyalási jegyzőkönyv lezárása után meg­jelent végrendeleti örökös képviselője a végren­delet szerint kérte a hagyaték átadását. A fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett hagyatékátadó végzés ellen emelt törvényességi óvás folytán hozott határozatában a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutatott rá: Tévedett az állami közjegyző, amikor a végren­delet alapján a városi szociális intézménynek ad­ta át a hagyatékot. Ez a.z intézmény ugyanis költségvetési szerv, s mint ilyen a 6 1970. (IV. 8.) ÉVM—MÉM—PM számú rendelet 1. §-ának (2) bekezdése értelmében állami szervnek minősül, ez pedig a 9 1969. (II. 9.) Korm. számú rendelet 2. § (2) bekezdése szerint ingatlan tulajdonjogát a Ma­gyar Állam javára szerzi meg és e jogszabály 5. § (1) bekezdése alapján kezelői jogot szerezhet. Az örökhagyó végrendeletében a termelőszövet­kezeti használatban lévő ingatlanról nem rendel­kezett, nem volt alapja ezért a végrendeleti örö­kös részére történt átadásának, miután az örök­lésre a törvény rendelkezései az irányadók. A 2 1969. (I. 21.) IM számú rendelet 5. § (1) bekezdésének b) pontja úgy rendelkezik, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom