Tanácsok közlönye, 1987 (36. évfolyam, 1-43. szám)

1987 / 36. szám

36. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1145 Nem terjed ki a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség a takarékbetétben vagy az értékpapírban levő vagyonra. Abban az esetben azonban, ha a magánszemély ezeket az összegeket a vagyonnyilatkozatban szerepeltetni kívánja és meglétét hitelt érdemlően igazolja, az adóhatóság későbbi vizsgálatai során nem vonhatja kétségbe ezeknek a vagyontárgyaknak a meglétét. A Javaslat lényeges szabálya az, hogy ha a magánszemély valamely vagyontárgyat a vagyonbevallásban nem szerepeltetett, akkor az adózás szempontjából úgy kell tekinteni, mintha a magánszemély azt az utolsó vagyonnyilatkozatot követően szerezte volna meg. A valóságot - tehát a vagyontárgy meglétét - ilyen esetben is lehet bizonyítani, de ennek terhe az adófizetésre kötelezettre hárul. 27. A törvény 27. §-ához Az adót megállapító határozatnak megalapozott bizonyítékokon kell alapulnia. Az adóhatóság bizonyítékul elsősorban az adófizetésre kötelezett adóbevallására és a más módon tudomására jutott adatokra támaszkodik. A jövedelmet becsléssel csak akkor lehet megállapítani, ha ilyen bizonyítékok nincsenek vagy nem elégségesek az adó alapjának megállapításához. A becslés tehát csak kisegítő eszköz, és alkalmazására jellemzően akkor kerülhet sor, ha az adófizetésre kötelezett valamilyen mulasztása miatt más módszer nem alkalmazható. A becslés alapja az adott körben szokásos jövedelmekkel való összevetés, a forgalmi adatok elemzése vagy az egyes bizonylatokból adódó következtetések. A becslésnek különös jelentősége van az úgynevezett „láthatatlan" jövedelmek adóztatásában is. Ennek során egyszerre kell - kétséget kizáró módon bizonyítani azt, hogy a magánszemély jövedelemhez jutott, és bizonyítani kell azt is, hogy ennek a jövedelemnek hozzávetőlegesen mekkora volt a mértéke. A mérték meghatározásakor az adóhatóságnak rövidebb időszakra vonatkozó felméréseiből is lehet következtetéseket levonni. A jövedelmet becsléssel állapítják meg abban az esetben is, ha a magánszemély kiadásai meghaladják az adómentes és adózott jövedelmeinek az összegét. A magánszemély kiadásai ekkor ugyanis csak adózatlan jövedelemből lehetségesek. Arra, hogy a magánszemély kiadásai igazolható jövedelmeihez képest túlzottan magasak, a magánszemély életmódjából és vagyonának gyarapodásából lehet következtetni. A vagyongyarapodás mérésére és ennek kapcsán az adóellenőrzés hatékonyságának fokozására kívánja bevezetni a Javaslat a vagyonnyilatkozat intézményét. 28. A törvény 28. §-ához A Javaslat szerint a helytelen adóbevalláshoz súlyos jogkövetkezmények fűződnek. Ezért a Javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy a magánszemély - ha az adóbevallása helytelenségét észleli - adóbevallását saját elhatározásából módosíthassa (önellenőrzés). Ennek során, ha a magánszemély saját adóbevallásához képest adóhiányt állapított meg, az adóhiány után havi 2% késedelmi pótlékot kell fizetnie. Abban az esetben pedig, ha a magánszemély az önellenőrzés során azt állapította meg, hogy a helyes adóbevallás szerint fizetendőnél több adót fizetett, úgy az adóhatóságnak kell ezt az adótöbbletet - a bizonyítékok szükség szerinti felülvizsgálata után - a magánszemély részére visszautalnia Az önellenőrzési pótléktól eltérő és függetlenül érvényesülő jogkövetkezmény az, hogy a meg nem fizetett adó után késedelmi pótlékot kell fizetni. Ez a késedelmi pótlék egyaránt terheli a be sem vallott adót (adóhiány) és azt, amit ugyan az adózó bevallott, de nem fizetett be (fizetési késedelem). A késedelmi pótlék mértéke egységesen minden megkezdett hónap után havi 2%. Ezzel egyező mértékű késedelmi pótlékot kell fizetni az adóhatóságnak a magánszemély részére, ha az adótöbblet visszautalásával késlekedik. Az adóhatóság eljárása során érvényesülő és érvényesíthető legsúlyosabb szankció a bírság. Ennek mértéke 50-től 200%-ig terjedhet. Az adó a társadalom közös szükségleteinek fedezésére szolgál, ezért indokolt adóhiány esetén e súlyos szankció alkalmazása. Ezt fejezi ki, hogy mértéke az adóhiány 50%ánál kisebb általában nem lehet. A határokon belül a konkrét mértéket az adóhiányra vezető cselekmény gondatlan, illetve szándékos jellegéhez igazodóan kell megállapítani. 29. A törvény 29. §-ához A jogrendszer egyik alapelve, hogy'a követelések, illetve felelősségre vonás lehetősége az idő múlásával elévül. Ennek határideje minden jogterületen lényeges anyagi jogi kérdés. A Javaslat az adó megállapításához való jog abszolút elévülését - más jogszabályokkal összhangban a jövedelem megszerzése évének utolsó napjától számított öt évben állapítja meg. Öt évnél régebbről a jövedelem megszerzése és annak időpontja már nem vagy csak nagy nehézségek árán lenne bizonyítható. Ennél hosszabb időszakra vonatkozóan a magánszemélyektől sem lenne elvárható a bizonylatok megőrzése. Az adó megállapításához való jog elévülése jelentősen rövidebb időszak alatt következik be, ha a be nem vallott jövedelem megszerzésének ténye az adóhatóság tudomására jutott. Ilyen esetben az elévülés a tudomásrajutás évének utolsó napjától számított egy éve alatt következik be. 30. A törvény 30. §-ához A hatályos jogszabályok az adót megállapító másodfokú államigazgatási határozat bíróság által való felülvizsgálatát csak a szűken értelmezett jogalap tekintetében engedik meg. A Javaslat azt az elvet érvényesíti, hogy a magánszemély és az adóhatóság közötti vita jellegétől függetlenül lehessen a jövőben bírósághoz fordulni. így a bírósági felülvizsgálat a jogalap és az összegszerűség tekintetében egyaránt érvényesülhet az adóhatóság határozatai felett. Ennek szükségességét főképpen az emeli ki, hogy az adóhiányhoz vagy az adókötelezettség valamely elemének elmulasztásához az eddigieknél súlyosabb szankciók fűződnek. Figyelembe véve azonban, hogy mégsem célszerű, ha a bíróságokat jelentéktelen ügyek tömege terheli, a Javaslat a bírósági ügyek köréből kizárja azokat az összegszerűség kérdésében hozott határozatokat, amelyeknél a vitatott adó összege nem haladja meg az 5000 forintot. Ezekben az esetekben azonban az államigazgatási jogorvoslat minden eleme működik.