Tanácsok közlönye, 1987 (36. évfolyam, 1-43. szám)
1987 / 36. szám
1140 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 36. szám adózik, mint más tartós jellegű megtakarítás (értékpapír) után. Ennek részletes szabályait és feltételeit a végrehajtásról szóló MT rendelet állapítja meg. 9. A törvény 9. §-ához A Javaslat szerint adóköteles az ingatlan átruházásából, az ingó nem rendszeres értékesítéséből, továbbá az úgynevezett vagyoni értékű jogról való lemondásból, illetőleg ilyen jog átruházásából származó jövedelem, ha a 15-16. §-ban meghatározott adómentességek nem állnak fenn. A jövedelem kiszámításánál a megszerzett bevételből vagyis az elidegenítés ellenértékéből - kell kiindulni. E bevételt csökkenti a vagyontárgynak a szerzés időpontjában képviselt forgalmi értéke, a megszerzés és az értékesítés költsége, továbbá az értéknövelő beruházás összege. Az így kiszámított jövedelem a vagyon értéknövekedéséből adódik, ezért adóztatása társadalmilag indokolt. 10. évnél régebben szerzett vagyontárgy esetén azonban - ha az nem ingóság a bizonyítás nehézségei és a spekuláció valószínűtlen volta miatt a Javaslat 15. §-a alapján adómentesség áll fenn. A Javaslat a forgalmi értéket az illetékről szóló törvény szabályai szerint, míg a külföldről behozott ingók (gépjármű, számítástechnikai berendezés stb.) forgalmi értékét a vámkiszabás alapjául szolgáló értékre utalással határozza meg. Ha az ingó vagyontárgynak a beszerzés idején képviselt értéke nem állapítható meg, úgy a bevétel 25%-át kell jövedelemnek tekinteni. A Javaslat a vagyoni értékű jogokat tételesen felsorolja. Ingóságok értékesítése esetén az adókötelezettség csak a 100 000 forintot meghaladó jövedelemre áll fenn, tehát a mindennapi életben szokásos adásvétel körét nem érinti. A kifejezetten haszonszerzési célú ügyletek jövedelme (például nagyértékü gépkocsi behozatala majd eladása) azonban adóköteles. Az ingatlanértékesítésből származó jövedelmek adóztatása esetén az egyszeri, különösen nagy adóteher elkerülése érdekében a Javaslat lehetővé teszi a jövedelemnek legfeljebb három részre történő megosztását. Ennek részletes szabályait a törvény végrehajtási rendelete tartalmazza. Ugyanebben a körben lényeges a 15. §-ban szereplő az a szabály, hogy aki az ingatlanértékesítésből származó jövedelmét lakás megszerzésére fordítja, adómentességet élvez. 10. A törvény 10. §-ához A javaslat 10. §-a szabályozza az ingatlan bérbeadásából származó jövedelmek két típusát. Az ingatlan-bérbeadás egyik gyakori és igen fontos változata a fizető-vendéglátás. A fizetővendéglátás esetén a szabályozás abból indul ki, hogy az adófizetési kötelezettség ne mérsékelje a szálláshelyeket kiadók érdekeltségét. E tevékenységnél az ingatlan bérbeadásával együtt bizonyos egyéb szolgáltatásokat is nyújtanak az igénybe vevőnek. Ezért a fizető-vendéglátás keretében bérbeadott ingatlanokból származó bevételek ugyan viszonylag nagyobbak, de a bérbeadó költségei - arányait tekintve is - magasabbak. Erre való tekintettel a Javaslat a bevétel 60 %-ában állapítja meg a jövedelmet, a bevétel 40%-át pedig elegendőnek látja a költségek fedezetére. Abban az esetben azonban, ha a magánszemélv idegenforgalmi szervezet közreműködésével adja ki a szálláshelyet, költségei az idegenforgalmi szervezet díja és a közvetítő szervezet által támasztott követelmények miatt az előbbieknél magasabbak. Ezért ebben az esetben a bevételnek csak 40%-a tekintendő jövedelemnek. A nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész bérbeadásából származó bevétel 70%-át kell a Javaslat szerint jövedelemként számításba venni, és a bevétel 30%-a fedezi a felmerült költségeket. A 30%-os költséghányad lényegében az épület amortizációjának elismerését jelenti. A lakás bérbe-, albérletbe adásából, illetve az ágybérletből származó jövedelem az általános szabályok szerint, tehát az igazolt költségek levonása után esik adó alá. 11. A törvény 11. §-ához A Javaslat a magánszemélyek jövedelemadóztatásának egységességét juttatja kifejezésre, amikor a jövedelmeket forrásuktól függetlenül adóztatja. Ennek megfelelően a pénzben felhalmozott megtakarítások jövedelme - a kamat, az osztalék stb. - is adóköteles. E jövedelmek adóztatásának sajátossága az adóztatás módszerében és ebből eredően az adó mértékében van. E jövedelmek jelentős részének tulajdonosa ugyanis nem ismert - a betétek közül sok bemutatóra szól, a kötvények lehetnek nem névre szólóak is -, tehát a más jövedelmekkel való összevonásuk nem lehetséges. Akkor, amikor a tulajdonos ismert, az összevonás a titkosság elvét sértené. Ezért a különböző takarékbetétekből (takarékbetétből, takaréklevélből stb.), továbbá értékpapírokból (kötvényből, részjegyből, részvényből stb.) származó jövedelmet nem kell más jövedelmekkel összevonni. Az adót takarékbetétenként és értékpapíronként kell megállapítani és levonni. Az adó levonása a kifizető - általában pénzintézet - feladata, ebben a körben tehát nem az önadózás szabályai érvényesülnek. Ezzel a megoldással van összefüggésben a lineáris adókulcs alkalmazása. A progresszív adóztatás egyébként csak a betétek elaprózásához vezetne. Az adózás miatt azonban a megszerezhető kamatjövedelem nem csökken, mert a jövedelemadó-rendszer bevezetésével egyidejűleg megtörténik a kamatok emelése is. Összességében tehát a javasolt megoldás lehetővé teszi a megtakarítások fontos ösztönzőinek: a névtelenségnek, a titkosságnak és a jelenlegi nettó kamatszínvonalnak a fenntartását. Külön szabályok (15. § 14. pont) vonatkoznak az ifjúsági és lakáscélú takarékbetétek kamatára és prémiumára. Ezekben az esetekben az adót csak akkor kell megfizetni, ha a megtakarítást később nem lakásszerzésre használják fel. A kamatjövedelmek adóztatásának vannak fontos, adórendszeren kívüli okai is. A magasabb kamatszínvonal megteremti a lakossági és vállalati pénz közötti merev határok felszámolásának lehetőségét, és ezzel közvetve hozzájárul a bankrendszer további korszerűsítéséhez. 12. A törvény 12. §-ához A kisebb összegű jövedelmek adóztatásának a költségei igen magasak, az ezekkel járó nyilvántartás minden érdekeltnek (adóhatóságok, magánszemélyek) sok gondot okoz. Erre figyelemmel a Javaslat - követve a mai szabályozás tartalmát az egy szerződésből származó, 2000 forintot meg nem haladó olyan jövedelmekre, amelyeket jogi személyek