Tanácsok közlönye, 1986 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1986 / 10. szám

10. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 537 ^ A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elállás esetére szóló bánatpénzzel a szerződő fél az egyoldalú elállás jogát köti ki a saját javára. A perbeli esetben a felperes a szerződést meg kívánta kötni, ez elől jogszabályi akadályra hivatkozással az alperes zárkózott el. Ez azonban nem eredményezheti a bánatpénz elvesztését. Az alperes a szerződéskötési akadályokról a versenytárgyalás megtartása előtt nem tájékoztatta a felperest. A 14/1982. (VIII. 2.) BkM. számú rendelet — amelyre az alperes a szerződés megkötésének akadályaként hivatkozott — az 1982. július 29-én megtartott versenytárgyalást követően lépett hatályba, az abban foglaltakról a felperes a versenytárgyalás előtt nem tudhatott. „így nem is állapítható meg rosszhiszemű magatartás amiatt, hogy a folyamatban levő fegyelmi eljárásról nem tett említést." A szerződés megkötése mindkét fél érdekkörén kívül álló okból — jogszabályváltozás következtében — hiúsult meg, az alperes ezért nem jogosult a bánatpénz megtartására. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás folytán hozott határozatában a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutatott rá: Az egyes kiskereskedelmi és vendéglátóipari üzletek szerződéses üzemeltetéséről szóló 38/1980. (IX. 30.) MT számú rendelet 2. § (2) bekezdésének c) pontja szerint szerződéses üzemeltetésre szerződés csak azzal köthető, aki nem esik a külön jogszabályban meghatározott foglalkoztatási tilalom alá. A kereskedelmi dolgozók munkaviszonyának egyes kérdéseiről szóló 4/1972. (III. 16.) BkM. számú rendelet 1. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében nem foglalkoztatható belkereskedelmi hálózati egységekben — függetlenül azok üzemeltetési alárendeltségétől — többek között vezetői munkakörben, akit fegyelmi vétségért jogerős fegyelmi határozattal elbocsátottak a fegyelmi büntetés hatályának megszűnéséig. A másodfokú bíróság álal idézett — a 4/1972. (III. 16.) BkM. számú rendelet módosításáról szóló — 14/1982. (VIII. 2.) BkM. számú rendelet e foglalkoztatási tilalom tekintetében nem változtatott ezen a rendelkezésen, téves tehát az a megállapítás, hogy az 1982. augusztus 2-án hatályba lépett jogszabály akadályozta meg a felek szerződéskötését. Amikor a felperes a szerződés megkötésére jelentkezett az alperesnél, a munkakönyvében „kilépett" bejegyzés volt, s ez a munkajogi szabályok értelmében a munkaviszony jogellenes megszüntetésére utal, amelyet úgy kell elbírálni, mintha a munkaviszony fegyelmi elbocsátás folytán szűnt volna meg [Mt. 31. § (2) bekezdés]. A szerződéskötés tehát nem jogszabály-változás következtében és mindkét fél érdekkörén kívüli okból hiúsult meg, hanem azért, mert a felperes személyében megvalósult az az ok, amelyre tekintettel az alperes a 38/1980. (IX. 30.) MT. számú rendelet 2. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében nem köthetett vele szerződést. Emellett — a munkakönyvi bejegyzéstől függetlenül — az is tény, hogy a felperesnek a döntőbizottság határozata ellen benyújtott keresetét a munkaügyi bíróság 1982. augusztus 10-én jogerősen elutasította. A felperes a fegyelmi úton történt elbocsátását megerősítő munkaügyi döntőbizottsági határozat meghozatala után pályázott a szerződéses üzemeltetésre. Amikor ennek tudatában vállalta a 10 000 Ft-nak a pályázatban megjelölt okból való elvesztését, majd „kilépett" bejegyzésű munkakönyvvel jelentkezett a szerződéskötésre, saját kockázatára járt el, ugyanis nem lehetett vele szerződést kötni. Aki foglalkoztatási tilalom fennállása ellenére vállalja az üzemeltetésbe adó vállalattal (szövetkezettel) munkaviszony létesítését és üzemeltetési szerződés megkötését, ha formálisan jelentkezik is a szerződés megkötésére, úgy tekintendő, mintha a szerződést saját hibájából nem kötné meg. Ebből következik, hogy a felperes nem követelheti vissza jogszerűen az üzemeltetési szerződés megkötésének biztosítékául átadott pénzösszeget. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte; az első fokú bíróság ítéletét helyben hagyta és a felperest másodfokú eljárási költség fizetésére kötelezte. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.039/1386/2; számú határozata alapján.) 20. A lakbér nem fizetése miatti felmondás érvényessége akkor is megállapítható, ha a felmondás nem az elmulasztott bérfizetést követő hónap utolsó napjára, hanem későbbi időpontra szól. A gyakorlatban eltérő álláspontok alakultak ki a lakbér nem fizetése miatti felmondás esetén, a a felmondási határidő számításával kapcsolatban. A Ptk. 442. § (2) bekezdése és az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 72. §-ának (2) bekezdése szerint a felmondás az elmulasztott bérfizetési időpontot követő hónap utolsó napjára szólhat, de a felmondási idő 15 napnál rövidebb nem lehet. Adott ügyben a bérbeadó az 1984. áprilisáig felgyülemlett több éves bérhátralék megfizetésére 1984. június 28. napján szólította fel a bérlőt, a következményekre való figyelmeztetéssel. A bérlő a nyolc napos határidőn belül fizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért a felperes július 13. napján közölt levelében a bérleti jogviszonyt július 31. napjára felmondta. Az alperes a felmondásra nem válaszolt. A felperes augusztus 14. napján benyújtott keresetében a