Tanácsok közlönye, 1986 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1986 / 10. szám

538 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 10. szám felmondás érvényességének megállapítását és alperesnek a lakás kiürítésére kötelezését kérte. A bíróság a keresetet mindkét fokon elutasította. Álláspontja szerint a felmondás nem felel meg az előzőekben hivatkozott jogszabályi rendelkezésekben foglalt alaki követelményeknek. A felperes június 28. napján közölt levelében az áprilisig fennálló bérhátralék megfizetésére szólította fel a bérlőt. Ennek folytán a felmondási idő az elmulasztott bérfizetési időpontot követő hónap utolsó napja, május 31. lehetett volna. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatában a felmondás érvényességét megállapította. 'A határozat indokolásában rámutatott arra, hogy a hivatkozott jogszabályi rendelkezések helyes értelmezése szerint a bérlő érdekét kívánják védeni azzal, hogy meghatározzák a felmondási idő minimumát és azt, hogy a felmondás csak a hónap utolsó napjára szólhat. A bér nem fizetése miatt történő felmondás esetén tehát a felmondás legközelebbi időpontja az elmulasztott bérfizetést követő hónap utolsó napja. Nem értelmezhető azonban a hivatkozott jogszabályi rendelkezés aícként, hogy a felmondás későbbi időpontra nem szólhat. Annál kevésbé helytálló ez az értelmezés, mert a bér nem fizetése folyamatos mulasztás. A felperes összegszerűen 1984. április haváig terjedő időre mutatta ki a bérhátralék összegét, az alperes azonban az ezt követő hónapokra sem fizette ki az esedékes lakbért. A fentiekből kitűnően tehát a felperes a jogszabályban előírt határidőket betartotta, és felmondása megfelelően a hónap utolsó napjára szólt. A felmondás érvényességének megállapítása iránti keresetet tehát nem lehetett volna a jogszabályban előírt alaki kellékek és határidő megsértése miatt elutasítani. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.654/1985/2. számú — a legfőbb ügyész Pfl. 31.652/1985. számú törvényességi óvásával egyező — határozata alapján.) 21. Az árbevétel fogalmának értelmezése a háztáji és kisegítő gazdaságok jövedelemadójának kiszámításánál. Az államigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben azt a kérdést kellett eldönteni, hogy a felperes mezőgazdasági tevékenységből — szakszövetkezettől átvett sovány libák hizlalásra való továbbneveléséből — elért árbevétele mikor tekinthető az átlagosnál lényegesen magasabbnak, s a felperes jövedelemadó fizetési kötelezettségét megállapító államigazgatási határozat a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő-e. A perben eljárt bíróságok álláspontja az volt, hogy a külön jövedelemadó alapja — a felperes által kötött szerződés esetében — csak az a bevétel lehet, amelyet a termelő a gazdálkodó szervezettől átvett és a szerződés teljesítésekor a szervezetnek visszaadott állatok értékkülönbözete címén, értékkülönbözet értékesítése eredményeként megkap. Ez az értékkülönbözeti összeg jelenti a bruttó árbevételt. Törvényességi óvás eredményeként hozott határozatában ezt az álláspontot a Legfelsőbb Bíróság nem találta helyesnek és a következőkre mutatott rá: A háztáji és kisegítő gazdaságok jövedelemadójáról szóló módosított 36/1976. (X. 17.) MT számú rendelet (R 1. §-ának b) pontja szerint háztáji és kisegítő gazdaságok jövedelemadóját köteles fizetni" mindenki, aki az ország területén „földhasználat mellett vagy anélkül állattartással foglalkozik, vagy egyéb mezőgazdasági (kertészeti, méhészeti stb.) tevékenységet folytat és abból az e rendeletben meghatározott árbevételt éri el." Az R. 8. §-ának (1) bekezdése értelmében a mezőgazdasági termelési tevékenységből származó, az átlagosnál lényegesen magasabb árbevétel után külön jövedelemadót kell fizetni. A módosított 33/1976. (X. 31.) PM számú rendelet (Vhr.) 23. §-ának (1) bekezdése az utóbbi rendelkezés végrehajtásaként kimondja, hogy mezőgazdasági tevékenységből elért, az átlagosnál lényegesen magasabb árbevétel az, amely az adóévet megelőző évben meghaladta a 150 000 FN ot. A (2) bekezdés szerint pedig az adó alapja az adóévet megelőző évben növénytermelésből, állattartásból, valamint egyéb, a Vhr. 2. §-ának (1) bekezdése szerinti mezőgazdasági tevékenységből (állattartás, állathízlalás stb.) származó ár-» bevétel. Á jogszabályok az árbevétel fogalmát nem határozzák meg, de a Vhr. 23. §-ának a 13/1981. (V. 6.) PM számú rendelet 1. §-ával beiktatott új (3) és (4) bekezdése rendelkezéseiből értelemszerűen következik, hogy ezen az előállított és értékesített termék, termény teljes (bruttó) értéke és nem a bevétel és kiadás különbözete (jövedelem) értendő. A külön jövedelemadó adapjának kiszámításánál — éppen azért, mert a teljes árbevétel igen jelentős költségeket, illetőleg valójában jövedelemként nem jelentkező értékeket is magában foglal — az egyes állattenyésztési ágazatokban az árbevétel 80—90%-át figyelmen kívül kell hagyni és csak az árbevétel 10—20%-a után kell — megfelelő adókulccsal — a jövedelemadót megállapítani. A törvényességi határozat indokolásában a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra is, hogy a jogerős Ítélet okfejtése az adott helyzetben azért nem helytálló, mert éppen a módosított Vhr. 23. § (3) és (4) bekezdésében foglaltakat hagyja figyelmen kívül. Ez a jogszabály ugyanis egyértelműen arra mutat, hogy árbevételként az elő-