Tanácsok közlönye, 1986 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1986 / 5. szám

324 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 5. szám A beszámoló foglalkozzék a kollektív szerződés módosításaival, kitérve arra, megtörténtek-e a jog­szabálymódosítások miatt a szükséges szövegbeli változtatások. A beszámolóban ki kell térni még mindazokra a kérdésekre, amelyek egyrészt a munkaviszonnyal összefüggésben lényegesek (pl. munkarend, mun­kafegyelem stb.), másrészt a helyi sajátosságok kö­vetkeztében a munkáltatónál fokozott jelentőség­gel bírnak (pl. építőipari vállalatoknál az üzemi étkezés, a munkásszállás, valamint a munkásszál­lítás biztosítása, textilipari vállalatoknál a gyer­mekintézmények fenntartása stb.). Mivel az új kollektív szerződés megkötésénél vagy hatályának meghosszabbításánál feltétlenül szükséges az előző időszakban szerzett tapasztala­tok felhasználása, hasznosítani szükséges a válla­lati munkaügyi döntőbizottság és a jogsegélyszol­gálat kollektív szerződéssel kapcsolatos észrevé­teleit, javaslatait is. Feltétlenül az a helyes módszer, ha már a be­számoló kiemeli és summázza azokat a legfonto­sabb kérdéseket, illetve rendelkezéseket, ahol vál­toztatás látszik szükségesnek. II. Az 1986—90. évekre szóló kollektív szerződések •jobb szempontjai A kollektív szerződések 1986—90-ig szóló szö­vegének kialakításánál tekintettel kell lenni a 20/1979. (XII. 1.) MüM számú rendeletnek a 22/ 1980. (XII. 31.) MüM számú rendelettel megálla­pított 1. §-ára is, amely szerint a kollektív szer­ződés megkötésével egy tekintet alá esik, ha a felek a rendelkezések átfogó felülvizsgálata alav­ján a kollektív szerződés hatályát — a szerződés tartalmának szükség szerinti módosításával — újabb időszakra, de legfeljebb öt évre meghosz­szabbítják és a módosításokkal egybedolgozva ki­hirdetik. Természetesen ebben az esetben is be kell tartani a kollektív szerződés megkötésére vo­natkozó szabályokat! Ha tehát a jelenlegi kollektív szerződés megfe­lelő, akkor új szerződés kidolgozása helyett mód van a szerződés hatályának 1986. évre, vagy akár 1986—90. évekre szóló meghosszabbítására. (A ko­rábbi módosítások, változtatások miatt azonban ez esetben is elengedhetetlen az egybedolgozott szö­veg új kiadása.) Egyéb esetben — tehát ha a sok módosítás, ja­vítás miatt áttekinthetetlen a jelenlegi szerződés, vagv sok rendelkezésnél kell változtatni, kiegé­szítést tenni, indokolt az egészében új kollektív szerződés készítése, illetőleg megkötése. A VII. ötéves terv kollektív szerződéseinek fő célkitűzése a minőségen alapuló hatékony fejlő­dés kibontakozásának segítése, és ezzel összhang­ban az életszínvonal és a munkakörülmények ja­vítása. Ennek megfelelően — az előző évekhez hasonlóan — a hatékony foglalkoztatás és a telje­sítménnyel arányos munkadíjazás kerül előtérbe. A munkaerőgazdálkodás színvonalának javításá­val pedig elő kell segíteni a munkafegyelem meg­szilárdítását is. Az említett feladatok elvégzése során célszerű a következők figyelembevétele: 1. Az új szöveg kialakításánál mellőzni kell az Mt., Mt. V. és az ezekhez kapcsolódó egyéb jogsza­bályok szövegének szó szerinti vagy kivonatos idé­zetét. Egy-egy rendelkezésnél (akár zárójelben, akár lábjegyzetben) elegendő hivatkozni a vo­natkozó jogszabály számára. A kivonatos idéze­tek, átfogalmazott szövegrészek — kiragadva a jogszabály szövegéből — félreértésekre, pontatlan­ságokra vezetnek, egyidejűleg pedig szükségtele­nül duzzasztják és áttekinthetetlenné teszik a kol­lektív szerződést. A szerződés korábbi szövegéből kiindulva, min­denek előtt vizsgálni kell, van-e olyan rendelke­zés, amely jogszabállyal ellentétes, s mint ilyen hatálytalan. Ezeket a rendelkezéseket ugyanis el kell hagyni, illetve ha az adott kérdés szabályozása szükséges, a jogszabálynak megfelelően kell mó­dosítani és a kollektív szerződésbe beilleszteni. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a szerkesz­tésnél célszerű a szövegből kiemelni és külön mel­lékletbe foglalni az átmeneti időre szóló, vagy egyébként mértékeket, százalékokat stb. tartalma­zó, gyakran változó rendelkezéseket. Ezzel a meg­oldással magának a kollektív szerződés szövegének változtatása ritkábbá tehető. 2. A korábbi időszakban munkaviszonyt érintő kérdésekkel nem nagyon foglalkoztak a kollektív szerződések. 1984-től kezdődően azonban érezhe­tően „drágább" lett a munkaerő, és így fokozottab­ban takarékoskodtak is vele a vállalatok. Számolni lehet e tendencia felerősödésére és ezért célszerű rögzíteni az indokolt létszámmegtakarítás ösztön­zésének elveit is. 3. A munkaerő vállalaton belüli mozgásának megkönnyítése érdekében indokolt áttekinteni és szükség szerint bővíteni a változó munkahelyű munkaköröket, elkülönítve azokat a külszolgálatos munkaköröktől. Érdemes külön meghatározni azo­kat a munkaköröket is, amelyekben a dolgozók a tevékenység, a szakma jellegéből következően — erre utaló kikötés nélkül is — változó munkahe­lyeken végzik munkájukat. Az előzőekkel összefüggésben célszerű a dolgo­zó állandó munkakörén, illetőleg munkahelyén kí-

Next

/
Oldalképek
Tartalom