Tanácsok közlönye, 1984 (33. évfolyam, 1-34. szám)

1984 / 9. szám

9. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 233 hogy a felperes a lakásigénylési kérelmet a bérlő halála előtt, 1982. május 6-án nyújtotta be. A bíróság állásfoglalása szerint azonban a lakásigénylés benyújtása nem azonos az igénybevétel nyilyántartásbavételével. Nyilvántartásbavétel ugyanis a nyilvántartási lapnak a megfelelő csoportba való helyezése útján történik. [1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelet 24. § (1) bek.]. A lakásügyi hatóság nem ezt a gyakorlatot folytatja, mert a lakásigénylést csupán törzskönyvbe vezeti be és nyilvántartási számmal látja el, a felperes lakásigénylésének a törzskönyvbe való bevezetése 1982, május 10-én történt, vagyis a bérlő halála után. A halál időpontjában tehát a felperesnek nem volt nyilvántartott lakásigénylése. A másodfokú bíróság álláspontja szerint abban az esetben, ha a lakásügyi hatósághoz benyújtott lakásigénylési kérelmet elfogadják és nyilvántartásba veszik, az érvényes lakásigénylés kezdő időpontjának azt a napot kell tekinteni, amikor az igénylő a kérelmét a lakásügyi hatóságnál benyújtotta. E szerint félperes a lakásigénylést az apja halála előtt nyújtotta be. Mégsem jogosult azonban az apja lakásbérleti jogviszonyának a folytatására, mert az apja elhalálozásakor lakással rendelkezett, az anyjával lakott együtt, annak tanácsi bérlakásában. A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész óvása alapján hozott törvényességi határozatában az alábbiakra mutatott rá: Jogszabálysértés miatt az ügyfél a bíróságtól — a Minisztertanács rendeletében meghatározott körben — az államigazgatási szerv határozatának felülvizsgálatát kérheti, ha a határozat az ügyfélnek az Alkotmányban biztosított és más alapvető személyi, családi és vagyoni jogát megvonja, vagy korlátozza, illetőleg az ügyfélre ilyen kötelezettséget állapít meg. Az e rendelkezés végrehajtására kiadott 63/1981. (XII. 5.) MT számú rendelet 1. § (1) bekezdés 10. pontjának f) alpontja szerint a bíróság által felülvizsgálható a lakás, vagy lakrész igénybevételét elrendelő határozat, így a tanácsi bérlakás bérlőjének halála esetén a lakásbérleti jogviszony folytatására vonatkozó jogosultság elismerésének megtagadása. Az Áe. 73. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróság az államigazgatási szerv határozatát, a törvénv, a törvényerejű rendelet, vagy minisztertanácsi rendelet másként nem rendelkezik — nem változtathatja meg, hanem a jogszabálysértés megállapítása mellett azt hatályon kívül helyezi és szükség esetén az államigazgatási szervet új eljárásra kötelezi. Az első fokú bíróság helyesen mutatott rá, hogy az államigazgatási szerv tévesen állapította meg a felperes lakásigénylési kérelme benyújtásának időpontját. Ez az időpont 1982. május 6., tehát megelőzi a bérlő halálát. A másodfokú bíróság is helyesen döntött, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez az időpont az irányadó a R. 80. §-a (2) bekezdésében foglalt feltétel elbírálásánál. Mivel a felülvizsgált államigazgatási határozat a lakásbérleti jogviszony folytatására vonatkozó jogosultság elismerését abból az okból tagadta meg, hogy a bérlő halála előtt a felperes lakásigénylését a lakásügyi hatóság még nem vette nyilvántartásba, az eljárt bíróságoknak meg kellett volna állapítaniuk, hogy ez a határozat jogszabálysértő és azt hatályon kívül helyezve, az alperest új eljárásra kellett volna kötelezni. Mindkét fokú bíróság törvénysértően döntött, amikor a felperes keresetét olyan okból utasította el, amely okból az államigazgatási szerv nem tagadta meg a jogosultság elismerését. Ez azt jelenti, hogy a bíróság, ahelyett, hogy a megtámadott államigazgatási határozat jogszerűségét vizsgálta volna felül — új határozatot hozott a keresettel megtámadott államigazgatási határozat helyett. Erre azonban a jogszabályok nem adnak lehetőséget. Tévedett a másodfokú bíróság abban, hogy a felperes lakással rendelkezik. A R. 9. §-ának (1) bekezdése értelmében tanácsi bérlakás kiutalására lakásigénylés alapján az a személy jogosult, akinek nincs lakása, ideértve azt is, aki másnak a lakásában családtagként, vagy a bérlővel kötött megállapodás alapján lakik. / A kifejtettekből megállapítható, hogy a felperes vonatkozásában a lakásbérleti jogviszony folytatásának a R. 80. §-ának (2) bekezdésében megállapított mindkét feltétele fennáll. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.996/1983. 2. sz., — a legfőbb ügyész Pfl. 32.393/1983. számú törvényességi óvásával egyező — határozata alapján.). 11. Ha a vevő érvénytelen, vagy olyan adásvételi szerződés alapján költözött a lakásba, amelynek létrejöttéhez az OTP hozzájárulása szükséges, az eladó a vevőt nem foszthatja meg a lakás birtokától, a vevőt a birtokvédelem megilleti. Az eladók eladták az OTP javára elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt szövetkezeti lakásukat. A szerződés szerint a vevők a 200 000 Ft vételár megfizetésén kívül átvállalták az OTP által nyújtott kölcsön visszafizetését. Az eladók 160 000 Ft kifizetése után — a megállapodásnak megfelelően — a lakást a vevők birtokába adták, a vevők a lakásba beköltöztek. Utóbb a felek között a vételár összegével kapcsolatban vita merült fel, emiatt az eladók megtagadták annak a nyilatkozatnak az aláírását, amely az OTP kölcsön átvállalásához szükséges volt, majd a lakás ajtaját feltörték és a lakást ismét birtokbavették. A vevők birtokvédelemért fordultak az államigazgatási hatósághoz. A szakigazgatási szerv a kérelmet a bírósághoz tette át, mert állásfoglalása szerint az eladókkal szemben az önkényes beköltözőkre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A vevők kérték, hogy a bíróság az eladókat, mint önkényes beköltözőket a lakásból költöztesse ki. Az első fokú bíróság a vevőket a Vht. 67. §-a