Tanácsok közlönye, 1984 (33. évfolyam, 1-34. szám)

1984 / 9. szám

232 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 9. szám leszállítását kérte. A felperes a viszontkereset elutasítását kérte. Az első fokú bíróság az alperes által a fenti időpontban hozott jogerős ítélet alapján fizetett havi 7404 Ft járadék összegét 1982. május hó 1től havi 6780 Ft-ra leszállította. A túlfizetés beszámítására havi 500 Ft részletfizetést engedélyezett. Az első fokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a kártérítési járadék felemelésénél — miután a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 67.. számú állásfoglalását hatályon kívül helyezte — a 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendeletben foglaltakat kell alkalmazni. Ez felel meg! a Legfelsőbb Bíróság BH, 5/1978/200. szám alatt közzétett eseti döntésében kifejtetteknek is. Mindebből pedig az következik, hogy a kártérítés módosításának alapjául szolgáló bérnövekedés mértékének meghatározásánál a munkáltatónál ténylegesen megvalósult átlagos éves bérfejlesztés mértéke az irányadó. Az első fokú bíróság ítélkezése alapjául elfogadta azt a könyvszakértői véleményt, amely 1972-től kezdődően 1982. augusztusáig kimunkálta a felperes volt munkáltatójánál megvalósult bérfejlesztés százalékos mértékét és az ennek alapján elvárható jövedelmet — a nyugdíjjárulék levonásával — 10 476 Ft-ban határozta meg. Ebből levonva a felperes részére folyósított rokkantsági nyugdíjat, a felperest megillető baleseti járadékot 6780 Ft-ra szállította le és a Ptk. 357. .§ (3) bekezdése alapján annak megfizetésére kötelezte az alperest. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletében kifejtett indokokat helyesnek fogadta el. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatában a következőkre mutatott rá: A Pp. 230. §-ának (1) bekezdése szerint, ha az ítélet egyik felet olyan szolgáltatásra kötelezi, amely az ítélet meghozatala után jár le [122. § (2) bekezdés], az ítélet anyagi jogereje nem gátolja, hogy a felek bármelyike keresetet indíthasson a szolgáltatás mennyiségének vagy időtartamának megváltoztatása iránt, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság ítéletét alapította, utóbb lényegesen megváltoztak. A perben eljárt bíróságok tehát a kereset, illetve a viszontkereset elbírálása során kizárólag a kártérítési járadék jogerős ítélettel történő megállapítása után megváltozott körülményeket vizsgálhatták volna. Tévedtek ezért, amikor az 1981. április 15-én jogerőre emelkedett ítélet rendelkezését megalapozó tényeket is vizsgálták és a baleseti járadék összegét a jogerős ítélet meghozatalát megelőző bérfejlesztések figyelembevételével állapították meg. Ez ugyanis a jogerős ítélet rendelkezéseinek felülbírálását jelenti, amelyre akkor sincs lehetőség, ha abban a bíróság eltérő számítási módot alkalmazott. A bíróságoknak ezért mind a kereset, mind a viszontkereset tekintetében azt kellett volna vizsgálniuk, hogy a felperes volt munkáltatójánál a jogerős ítélet meghozatalát követően milyen volt az átlagos éves bérfejlesztés mértéke és ennek figyelembe vételével kellett volna elbírálniuk azt, hogy kötelezhető-e az alperes magasabb összegű járadék fizetésére, vagy az eltérő számítási móddal megállapított összegű járadék emelésére nincs lehetőség. Az említett adatok ismeretében foglalkozhatott volna a bíróság az alperes viszontkeresetével is, amelyet csak a jogerős ítélet meghozatalát követően a munkáltatónál bevezetett bércsökkenés esetén lehetett volna alaposnak tekinteni. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mindkét fokon eljárt bíróság ítéletének az alperes által fizetendő baleseti járadék összegére vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte és az első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.997/1983/ 7. számú — a legfőbb ügyész Pfl. 31.983/1983. számú törvényességi óvása alapján hozott — határozata.) 10. I. Az elhalt bérlő gyermeke tanácsi bérlakás esetében a lakásbérleti jogviszonyt — más, folytatásra jogosult bentlakó személy hiányában — akkor is folytathatja, ha a bérlő halálakor nem lakott ugyan a lakásban, de másutt nincs lakása, feltéve ha a bérlő halála előtt lakásigénylését a lakásügyi hatóság már nyilvántartásba vette. Ez utóbbi feltételnek 'megfelel a lakásigénylés benyújtása is. 11. A bíróság az államigazgatási szervnek a lakásbérleti jogviszony folytatására vonatkozó jogosultság elismerését megtagadó határozatát nem változtathatja meg, nem utasíthatja el a keresetet olyan okból, amely miatt az államigazgatási szerv nem tagadta meg a jogosultság elismerését. A felperes szülei házasságát a bíróság felbontotta. A felperes az anyja tanácsi bérlakásában családtagként lakott, az apja pedig egy szoba komfortos tanácsi bérlakásba költözött. A felperes 1982. május 6-án lakásigénylést nyújtott be a lakásügyi hatósághoz. A felperes apja 1982. május 7-én meghalt; ekkor a felperes kérte a lakásügyi hatóságtól, hogy ismerje el az apja lakásbérleti jogviszonyának folytatására vonatkozó jogát. Az'első fokú lakásügyi hatóság a felperes kérelmének helyt adott. A másodfokú lakásügyi hatóság az első fokú lakásügyi hatóság határozatát helybenhagyta, később azonban a határozatot az 1981. évi I. tv. (Áe.) 61. §-ában foglaltak alapján saját hatáskörben felülvizsgálta és felperes kérelmét elutasította. Megállapította, hogy felperes a lakásigénylési kérelmét 1982. május 8. napján, tehát a bérlő halála után nyújtotta be, ezért az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 80. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazására nincs lehetőség. Ez utóbbi államigazgatási határozatot a felperes keresettel támadta meg. Az első fokú bíróság tényként állapította meg,