Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)

1981 / 13. szám

426 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 13. szám Végrehajtási kifogás A 88. §-hoz A végrehajtás az államigazgatási eljárás befeje­zéseként hozott határozat gyakorlati megvalósítá­sára irányul. A végrehajtási eljárásra akkor kerül sor, ha a kötelezett önként nem tett eleget a kö­telességének, és ezért állami kényszert kell vele szemben alkalmazni. Az esetek túlnyomó részében az államigazgatási ügyben hozott határozat jog­erőre emelkedése után a kötelezettnek még hosz­szabb-rövidebb időt adnak az önkéntes teljesí­tésre. Ha azonban ez az idő eredménytelenül telt el. akkor indokolt, hogy az államigazgatási szerv gyorsan, késlekedés nélkül érvényt szerezzen a határozatának. Ezért a Javaslat — a hátályos joggal egyezően — azt a főszabályt mondja ki, hogy a végrehaj­tás során hozott határozat ellen nincs helye felleb­bezésnek. Ez vonatkozik a határozatnak nem mi­nősülő, a végrehajtást elrendelő intézkedésre (78. §), ideértve a munkabér közvetlen letiltását is. Ugyanígy kizárt a fellebbezés a már megindult végrehajtás során hozott különböző határozatok ellen is (amelyek a végrehajtás felfüggesztésére, biztosítási intézkedésre, a meghatározott cselek­mény végrehajtására stb. vonatkoznak). E főszabálv alól azonban a Javaslat több ki­vételt tesz. Megengedi ugyanis a fellebbezést né­hány olyan esetben, amelyben a végrehajtás során viszonylag önálló, vagyoni jellegű kötelezésre ke­rül sor. Fellebbezni lehet továbbá a végrehajtási kifogás tárgyában hozott államigazgatási határozat ellen. Végrehajtási kifogással csak az élhet, akinek a jogát a végrehajtás sérti. Ez rendszerint a köte­lezett, de lehet más személy, esetleg a jogosult is. A kifogást a sérelemről szerzett értesüléstől szá­mított három nap alatt a végrehajtást foganato­sító szervnél kell előterjeszteni, amely azonnal, de legkésőbb nyolc napon belül dönt. Minthogy a jogszabály a végrehajtást fogana­tosító szervre bízza a végrehajtási kifogás elbírá­lását, ebből is következik, hogy a végrehajtás el­rendelése ellen nincs helye kifogásnak. Más a helyzet a letiltó határozattal kaocsolatban, mert ez a végrehajtás elrendelésén túl részben már a végrehajtás foganatosítását is megvalósítja, így a benne foglalt, a végrehajtás foganatosítására irá­nyuló rendelkezés (pl. a levonható összeg mérté­kének megállapítása) ellen kifogásnak van helye. A végrehajtás alapjául szolgáló — más szóval a jogerős vagy azonnal végrehajtandó — határozat rendelkezései ellen sem lehet a végrehajtási eljá­rás során kifogást emelni.. IX. FEJEZET ZARÓ RENDELKEZÉSEK A IX. Fejezet egyrészt azokat az általános jel­legű, valamint értelmező szabályokat foglalja ösz­sze, amelyek nem tartoznak kifejezetten egyik előző fejezet keretébe sem, másrészt a hatályba­lépésről szóló rendelkezést tartalmazza. | Eljárási költség A 89. §-hoz Az ügyféllel szemben eljárási költség csak jog­szabály által meghatározott esetekben állapítható meg. Á Javaslat — a gyakorlattal összhangban — azt az elvet követi, hogy az ügyfelet az eljárási illetéken kívül más költség általában ne terhelje. Jogszabály eljárási költséget rendszerint azokban az ügyekben ír elő, amelyekben egyes eljárási cse­lekmények (pl. vegyvizsgálat, helykijelölés) az ál­lamnak külön költséget jelentenek, és az eljárás az ügyfél számára jogot megállapító határozat ho­zatalára irányul. Ha a jogszabály alapján az ügyfelet költség meg­fizetésére kell kötelezni, ezt — a 43. § (1) bekez­dése b) pontjának megfelelően — a határozatba kell foglalni. Ugyancsak határozattal dönt az ál­lamigazgatási szerv a "költség előlegezéséről is. Az előlegezett költség viseléséről, esetleg annak visz­szatérítéséről az érdemi határozatban intézkedni kell. Költségmentesség A 90—91. §-hoz A Javaslat tartalmi változtatás nélkül átveszi az Áe-nek a költségmentességre vonatkozó szabályait. Az „ügyfél" kifejezés helyett azonban a „magán­személy" kifejezést használja, és így egyértelműen jelzi, hogy költségmentesség kizárólag magánsze­mély részére engedélyezhető. A költségmentesség engedélyezése — a 42. § (1) bekezdésének megfe­lelően — határozattal történik. Külön intézkedés A 92. §-hoz E § olyan intézkedés megtételére kötelezi az ál­lamigazgatási szervet, amely közvetlenül nem az ügyre vonatkozik. Ez az intézkedés az ügyfelet többnyire nem érinti közvetlenül, célja az állam­igazgatás belső rendjében elkövetett hibák orvos­lása. A rendelkezés arra kötelezi az államigazgatási szervet, hogy a jogsérelem szükség szerinti meg­szüntetésén felül a felelősség kérdését is vizsgálja, és ennek eredményeként fegyelmi, büntetőjogi stb. felelősségrevonást kezdeményezzen, illetőleg intézkedjen a mulasztást előidéző okok megszün­tetéséről (az ügyviteli hiányosságok felszámolásá­ról stb.). Felettes szervek A 93. §-hoz Az Áe csupán a fellebbezés tekintetében állapí­totta meg a felettes szerveket, a többi jogorvoslati fajtára nézve ezt jogszabály értelmezéssel határoz­ták meg. A szabályozás egységesítése és a jog­biztonság érdekében a Javaslat az egész eljárásra ^irányadóan szabályozza a felettes szervek rend­szerét. Lehetővé teszi azonban, hogy egyes ügyek sajátosságai miatt törvény, törvényerejű rendelet, minisztertanácsi vagy — a tanácstörvény 5. §-ának hatálya alá nem tartozó ügyekben — miniszteri

Next

/
Oldalképek
Tartalom