Tanácsok közlönye, 1981 (30. évfolyam, 1-42. szám)
1981 / 13. szám
406 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 13. szám lannak tartja — az erről szóló határozatot megfellebezheti. Értesítés A 25. §-hoz A Javaslat a hatóság előtti megjelenésre való felhívásnak két fajtáját szabályozza: az idézést és az értesítést. E két felhívás között az a lényeges különbség, hogy a megidézett köteles a hatóság előtt megjelenni, az értesített viszont nem. Az értesítés tehát az eljárási cselekményen való megjelenés lehetőségéről szóló tájékoztatás. Azt az ügyfelet, akinek részvétele az eljárásban a saját elhatározásától függ, a 25. §-ban felsorolt eljárási cselekményről (helyéről és idejéről) értesíteni kell. Ez irányadó akkor is, ha az ügyfél a saját meghallgatását kérte olyan esetben, amikor az államigazgatási szerv az ügyfél megidézését nem tartotta szükségesnek. *Az értesített ügyfél — saját elhatározásától függően — az eljárási cselekményen megjelenhet, azon részt vehet, ott véleményét, álláspontját kifejtheti, jogait gyakorolhatja., Ha az ügyfél az értesítését követően nem vesz részt az eljárásban, az államigazgatási szerv a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján dönt. A tényállás tisztázása A 26. §-hoz 1. Az Áe-nek a bizonyításról, illetőleg a bizonyítási eszközökről szóló korábbi rendelkezései beváltak. Az államigazgatási szerv a tényállást hivatalból köteles megállapítani; a tényállás tisztázása nélkül döntés nem hozható. A tényállás tisztázásának kötelessége azonban nem igényel feltétlenül külön bizonyítási eljárást. Mellőzhető a bizonyítási eljárás, ha az eljáró államigazgatási szervnek hivatalos tudomása van a döntéshez szükséges tényekről, körülményekről, ha a tények, körülmények közismertek, ha a szükséges szakértelemmel a szerv munkatársai rendelkeznek stb. így a tényállás tisztázásához a bizonyítási eszközöket továbbra is csak akkor kell igénybe venni, ha az feltétlenül szükséges. Hivatalosan ismertnek az a tény tekinthető, amelyről az államigazgatási szervnek (vezetőjének vagy ügyintézőjének) munkaköri beosztásánál fogva tudomása van, vagy amelyet az eljáró szerv a rendelkezésére álló iratokból, nyilvántartásokbó] meg tud állapítani. Köztudomású az a tény, körülmény, amely helyben szélesebb körben ismert. A bizonyítási eljárás során azonban nagy gondossággal kell vizsgálni, hogy az adott tény közismert-e. Ha ilyent figyelembe vesznek, és ez a határozat elbírálásának alapjául szolgál, akkor az indokolásban erre külön is ki kell térni. 2. A bizonyítási eszközökről rendelkező (3) bekezdés felsorolása nem kimerítő, csupán példálódzó. Nem kizárt tehát, hogy a bizonyítási eljárásban itt fel nem sorolt eszközt vegyenek igénybe. 3. A Javaslat a (4) bekezdésben a bizonyítékok szabad értékelésének elvét állapítja meg. A rendelkezés hangsúlyozza, hogy a döntés alapját képező tényállás megállapításának bizonyítékokon kell nyugodnia, továbbá, hogy a bizonyítékokat az eljáró hatóság egyenként és összességükben is értékeli. Az ügyfél nyilatkozata A 27. §-hoz 1. Az ügyfélnek jogában áll, hogy az ügyre vonatkozóan (a tényállásra, jogaira és kötelességeire stb.) nyilatkozzon, vagy a nyilatkozattételt megtagadja. Nyilatkozata bizonyítási eszköz, s mint ilyen mind a tényállás megállapításánál, mind a határozat meghozatalánál jelentős lehet. Ha szóban kíván nyilatkozni, az eljáró államigazgatási szervnek meg kell hallgatnia, vagy szóbeli nyilatkozatát jegyzőkönyvbe kell foglalnia. Mind a szóbeli, mind az írásbeli nyilatkozatot a tényállás megállapítása során értékelni kell, s az értékeléstől függően lehet arra ténymegállapítást vagy jogot (jogosultságot, kötelességet) alapozni. 2. A (2) bekezdés az államigazgatási szervet terhelő tájékoztatási kötelességről rendelkezik. Az eljáró államigazgatási szerv köteles az ügyfelet az ügyre vonatkozóan a szükséges felvilágosítással ellátni, felhívni a figyelmét arra, hogy milyen eszköi zökkel és módon lehet az ügyet számára a legkedvezőbben és legrövidebb időn belül elintézni. Az ügyfélnek meg kell magyarázni az elintézés esetleges akadályait is. 3. Az ügyfélnek az a joga, hogy az eljárásban nyilatkozzon vagy a nyilatkozattételt megtagadja, nem terjed ki a rosszhiszemű magatartásra. Ezért a Javaslat lehetővé teszi a valótlan tényt állító személy bírságolását. A rosszhiszeműség szándékos magatartást tételez fel. A bírságoláshoz tehát nem elegendő az, hogy az ügyfél valótlan tényt állítson, az is szükséges, hogy tisztában legyen állításának valótlanságával. Ez a bírság az ügyfél kezdeményezésére indult eljárásban is kiszabható. A bírságot megállapító határozat visszavonható, ha az ügyfél a tényállításának valótlanságát az eljáró hatóság előtt feltárja. Nagyobb érdek fűződik ugyanis a való tényállás megállapításához, mint a szankció alkalmazásához. Irat A 28. §-hoz A Javaslat az írásbeli bizonyítékokról szóló, bevált szabályokat kibővíti az írásba foglalással egyenértékű, más korszerű adatrögzítő eszközökre vonatkozó rendelkezésekkel. A Javaslat — főleg a külföldről beszerzendő iratokra tekintettel — bővíti azt a lehetőséget, hogy az ügyfél az iratot pótló nyilatkozatot tehet. így azokban az esetekben, amikor az iratbeszerzés aránytalanul nagy nehézségekbe ütközik, a bizonyítandó tény az ügyfél nyilatkozata alapján is megállapítható. Az eljáró államigazgatási szervnek természetesen gondosan mérlegelnie kell, hogy az okirat beszerzése az ügy természetéhez képest valóban aránytalanul nagy nehézségeket okoz-e. Gyakran előfordul az is, hogy a rendelkezésre álló irat hiányos, nem tartalmaz minden szükséges ad a-