Tanácsok közlönye, 1978 (27. évfolyam, 1-59. szám)
1978 / 8. szám
152 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 8. szám e föld tulajdonosa követelheti, hogy azt közös költségen távolítsák el. 105. § A tilosban talált állatot a földhasználója mindaddig visszatarthatja, amíg az általa okozott kárt tulajdonosa meg nem téríti. 106. § A törvénynek a szomszédjogra vonatkozó rendelkezéseitől jogszabály vagy a felek megállapodása eltérhet. 107. § (1) Másnak életét, testi épségét vagy vagyonát közvetlenül fenyegető és más módon el nem hárítható veszély (szükséghelyzet) esetében a tulajdonos köteles tűrni, nogy dolgát a szükséghelyzet megszüntetése végett a szükséges mértékben igénybe vegyék, felhasználják, illetőleg abban kárt okozzanak. Más vagyonát fenyegető szükséghelyzet esetében ez a kötelezettség a tulajdonost csak akkor terheli, ha a fenyegető kár előreláthatóan jelentős mértékben meghaladja azt a kárt, amely a tulajdonost a behatás következté-* ben érheti. (2) A tulajdonos a szükséghelyzetbe került személytől kártalanítást, attól pedig, aki a szükséghelyzet megszüntetése során indokolatlanul nagy kárt okozott, kártérítést követelhet. (3) Ha több személy életét vagy vagyonát fenyegető veszélyt egyes veszélyeztetett tárgyak feláldozásával hárítanak el, az ebből eredő kárt, amennyiben e tárgyak feláldozása szükséges volt, veszélyeztetett érdekeik arányában valamennyien viseli):; ezt a szabályt kell alkalmazni a veszély elhárító"Ara fordított szükséges költség megosztására is. 10S. § (1) Az ingatlan tulajdonosa köteles tűrni, hogy az erre külön jogszabályban feljogosított szervek — a szakfeladataik ellátásához szükséges mértékben — az ingatlant időlegesen használják, arra használati jogot szerezzenek, vagy a tulajdonjogát egyébként korlátozzák. Ebben az esetben az ingatlan tulajdonosát — ha jogszabály másképpen nem rendelkezik — az akadályoztatás mértékének megfelelő kártalanítás illeti meg. (2) Ha a használat vagy egyéb korlátozás az ingatlan rendeltetésszerű használatát megszünteti, vagy jelentős mértékben akadályozza, a tulajdonos az ingatlan megvásárlását, illetőleg kisajátítását kérheti. (8) A tulajdonjog gyakorlásával kapcsolatos termelési, építésügyi, egészségügyi, vízügyi és egyéb előírásokat külön jogszabályok tartalmazzák. 109. § (1) Ha a tulajdonos jóhiszeműen földjének határain túl építkezett, a szomszéd — választása szerint — követelheti, hogy a túlépítő aj a beépített rész használatáért és a beépítéssel okozott értékcsökkenésért adjon kártalanítást, bj a beépített részt vásárolja meg, ha a föld megosztható, vagy cj az egész földet vásárolja me^ (2) A szomszéd az egész földjének megvásárlását akkor követelheti a túlépítőtől, ha aj a föld fennmaradó része a túlépítés következtében használhatatlanná válik, bj a földdel kapcsolatos valamely jog vagy foglalkozás gyakorlása a túlépítés következtében lehetetlenné vagy számottevően költségesebbé válik. 110. § (1) Ha a túlépítő rosszhiszemű volt, vagy ha a szomszéd a túlépítés ellen olyan időben tiltakozott, amikor a túlépítőnek az eredeti álI?r>ot helyreállítása még nem okozott volna aránvín'an károsodást, a szomszéd a 109. § (1) bekezdésben meghatározottakon kívül — választása szerint — követelheti, hogy a túlépítő: a) saját földjét és az épületet a gazdagodás megtérítése ellenében bocsássa tulajdonába, vagy bj az épületet • bontsa le. (2) A szomszéd az épület lebontását akkor követelheti, ha ez az okszerű gazdálkodás követelményeivel nem ellenkezik. A lebontás és az eredeti állapot helyreállításának költségei a túlépítőt terhelik; megilleti azonban a beépített anyag elvitelének a joga. 111. § (1) A bíróság a túlépítés következményeit a szomszéd választásától eltérően is megállapíthatja; nem alkalmazhat azonban olyan megoldást, amely ellen mindkét fél tiltakozik. (2) Jóhiszemű túlépítés esetében az állam az egész föld megvásárlása helyett megfelelő értékű földet ajánlhat fel. A rendelkezési jog 112. § (1) A tulajdonost megilleti az a jog, hogy a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedje, a dolgot biztosítékul adja vagy más módon megterhelje, továbbá hogy tulajdonjogát másra átruházza vagy azzal felhagyjon. (2) Az ingatlan tulajdonjogával felhagyni nem lehet. 113. § (1) Ha az épület tulajdonjoga a földtulajdonost illeti meg, az épület tulajdonjogát csak a föld tulajdonjogával együtt lehet átruházni és megterhelni. Ez a szabály az államot mint földtulajdonost nem köti. 114. § (1) Ha jogszabály vagy bírósági határozat a rendelkezés jogát kizárja vagy korlátozza, az e tilalommal, illetőleg korlátozással ellentétes rendelkezés semmis. (2) Az elidegenítés és terhelés jogát szerződéssel csak a tulajdonjog átruházása alkalmával lehet korlátozni vagy kizárni és csak abból a célból, hogy a tilalom az átruházónak vagy más személynek a dologra vonatkozó jogát biztosítsa. In-