Tanácsok közlönye, 1974 (23. évfolyam, 1-68. szám)
1974 / 1. szám
1. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 9 — a beruházási alapokmányt a tárcaközi bizottság munkaszervének meg kell küldeni; — az esetleges állami támogatás odaítélésénél és a pályázati felhívások kibocsátásánál, valamint a hitelbírálat előtt a tárcaközi bizottság elnökének a véleményét ki kell kérni. d) Az egyes beruházások jóváhagyása után a beruházás megvalósításának szervezése és irányítása a beruházó feladatkörébe tartozik. A beruházó ezt a feladatát mind az állami, mind a vállalati beruházásoknál — az érvényes jogszabályok és hatósági előírások keretei között — teljes önállósággal, felelősséggel végzi. 2. Tárcaközi bizottság a) Minden KFP megvalósításával kapcsolatban tárcaközi bizottságot kell szervezni, amelynek tagjai lehetnek a funkció vagy ágazat szerint érdekelt szervek képviselői, továbbá az adott szakmai területet koordináló vagy középfokú irányító szervezet (pl. energia kérdésekben az OEGH) vezetője vagy a program végrehajtásában jelentős szerepet betöltő trösztök, nagyvállalatok vezetői, illetve személyes megbízottaik. Egyéb vállalatok képviselői a tárcaközi bizottság munkájába esetenként vonhatók be, ha közreműködésüket a tárcaközi bizottság szakszempontból igényli (pl. tervező vállalatok, kutató intézetek). b) A tárcaközi bizottság a részére biztosított hatáskörben irányító, tanácsadó, koordináló és állásfoglalásra jogosult testület, amely tevékenységét maga által megállapított ügyrend szerint végzi. A tárcaközi bizottság a KFP egészének végrehajtásáért a Minisztertanácsnak felelősséggel tartozik. Ezen belül felel: — a Minisztertanács és az Állami Tervbizottság döntéseinek végrehajtásáért; — a feladatkörében hozott döntésekért; — a végrehajtás koordinálásáért; — a döntések határidőben történő végrehajtásának ellenőrzéséért; — a KFP végrehajtását akadályozó körülmények feltárásáért és a kiküszöbölésükhöz szükséges intézkedések megtételéért; elháríthatatlan akadályok esetén a Minisztertanács időben történő tájékoztatásáért, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges javaslatok előterjesztéséért. A tárcaközi bizottság a KFP végrehajtása során felmerülő jelentős műszaki és gazdasági kérdésekben — szükség esetén szakértő meghallgatása után — állást foglal, és azt az érdekeltekkel írásban közli. A hatáskörében hozott együttes állásfoglalásban előírt intézkedés a végrehajtásban érdekelt szervek számára kötelező érvényű. Az ellenőrzési tevékenysége során tapasztalt rendellenességek megszüntetésére felhívja a tárcák figyelmét, és erről a Minisztertanácsnak a KFP felügyeletével megbízott elnökhelyettesét tájékoztatja, illetve a szükséges felelősségrevonás megtételére felkéri. A tárcaközi bizottság koordinációs és irányító tevékenysége nem csorbíthatja a miniszterek, országos hatáskörű szervek, illetve bankok jogait; a hatáskörükbe utalt intézkedések megtételére torábbra is azok jogosultak. Ha a program végrehajtása szempontjából lényeges kérdésben a tárcaközi bizottság megfelelő döntést nem tud hozni, a tárcaközi bizottság elnöke a kérdést a Minisztertanács illetékes elnökhelyettese elé terjeszti. c) A tárcaközi bizottság munkaszervet hoz létre, annak tevékenységét irányítja és ellenőrzi. 3. A tárcaközi bizottság munkaszerve A program előkészítésére és operatív vérehajtására a tárcaközi bizottság vezetőjének alárendelt felelős munkaszervet kell létrehozni vagy kijelölni. A munkaszerv (iroda, titkárság, főosztály stb.) a fő felelős minisztérium (országos hatáskörű szerv) szervezetén belül a tárcaközi bizottság által meghatározott más szerven belül vagy önálló szervként hozható létre. Feliadatkörébe tartozik a program kidolgozásában és megvalósításában részt vevő szervek, vállalatok és intézmények bekapcsolása, a szükséges számítások kidolgoztatása és ellenőrzése, a program számításainak és előirányzatainak operatív egyeztetése az érintett szervekkel és szervezetekkel, a végrehajtás-szervezési program elkészítése, a program végrehajtásának operatív szervezése, a program megvalósulásának figyelemmel kísérése és ellenőrzése, a végrehajtás érdekében szükségessé váló intézkedésekre javaslatok kidolgozása stb. Az irányításban és a végrehajtásban részt vevő szervök a munkaszervvel való állandó kapcsolat biztosítására felelős összekötőket jelöljenek ki, akik jogosultak a munkaszerv tanácskozásain részt venni, megbízó szervük álláspontját képviselni és a kölcsönös információt biztosítani. 4. A minisztériumok feladatai Az érintett minisztériumok és a végrehajtásban közreműködő egyéb irányító szervek feladata a részfeladatok megvalósításának szakmai irányítása és ellenőrzése, szakvélemény és tanácsadás nyújtása. Feladatuk, hogy — a saját területükön biztosítsák a tárcaközi bizottság működésének feltételeit; — hatáskörükben biztosítsák a KFP megvalósításában részt vevő vállalatok és intézmények informálását, hatékony közreműködését és együttműködését; — saját területükön ellenőrizzék a KFP ütemterv szerinti végrehajtását; — eseterik ónt ellenőrizzék a hozzájuk tartozó vállalatok KFP-vel kapcsolatban szolgáltatott adatait és egyéb információit. 5. A tanácsok feladatai Azokban az esetekben, amikor a KFP-ben meghatározott fejlesztéseknek területi kapcsolódásaik vannak, és emiatt jelentős összehangolást feltételeznek a területileg illetékes tanácsi szervekkel, azokat be kell vonni a programok koordinációjá-