Tanácsok közlönye, 1974 (23. évfolyam, 1-68. szám)
1974 / 1. szám
10 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1. szám ba, a végrehajtás operatív szervezésébe, segítésébe és a megvalósulás ellenőrzésébe. Ennek során különös tekintettel kell lenni a településfejlesztésben, a munkaerő biztosításában, a kapcsolódó beruházásoknál és egyes területek kiemelt fejlesztésénél jelentkező tanácsi feladatokra. 6. Közreműködő vállalatok szerepe Az érintett szervek, vállalatok és intézmények a KFP-ből kifolyólag rájuk háruló, a KFP jóváhagyása során számukra megállapított feladatokat kötelesek terveikbe állítani és végrehajtani, teljesítésükről a felügyeletet gyakorló minisztériumoknak, valamint a KFP-t irányító tárcaközi bizottságnak beszámolni. A gazdasági vezetők személyes felelőssége a KFP végrehajtása érdekében a vállalati eszközök és feltételek, a tervezett termelési és szolgáltatási szükségletek és hasznosítási lehetőségek feltárása, a tervezéshez és szervezéshez szükséges információk-biztosítása, valamint a leghatékonyabb pénzügyi, műszaki és szervezési intézkedések végrehajtása. 7. Az információs rendszer A tárcaközi bizottság fontos kötelessége a KFPben jóváhagyott célok, mutatók teljesítésének és betartásának figyelemmel kísérése, a megvalósítás tervszerűségét akadályozó körülmények, problémák feltárása és a kiküszöbölésükhöz szükséges intézkedések megtétele, illetve kezdeményezése. Ehhez nélkülözhetetlen az információk folyamatos összegyűjtése és értékelése. Az Állami Fejlesztési Bank — a Magyar Nemzeti Bank vonatkozásában vele egyetértésben — gondoskodik a fejlesztési program egészére és ennek keretében megvalósuló egyes célokra vonatkozó terv- és tényadatok folyamatos rögzítéséről, s ezek alapján — felhasználva a pénzügyi lebonyolítás és ellenőrzés során szerzett tapasztalatokat is — időszakonként összefoglaló tájékoztatást készít és a szükséges intézkedésekre javaslatot tesz a tárcaközi bizottság részére. Az információ egész rendjének kialakításáról a tárcaközi bizottság gondoskodik. V. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 1. Ez a határozat kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban levő programok módosítása esetében is alkalmazni kell. 2. A központi fejlesztési programokról szóló 27/1967. (VII. 6.) GB. számú határozat hatályát veszti. Fock Jenő s. k., a Minisztertanács elnöke A Minisztertanács 3002/1974. (I. 18.) számú határozata a lakásügyi tanácsrendeletek felülvizsgálatáról Az építésügyi és városfejlesztési miniszter gondoskodjék a lakásügyi tanácsrendeletek felülvizsgálatához szükséges központi szakmai irányelvek kiadásáról. A tanácsok a kiadott irányelvek figyelembevételével 1974. június 30-ig vizsgálják felül a lakásügyi tanácsrendeleteiket és azokat a szükség szerint módosítsák. Fock Jenő s. k., a Minisztertanács elnöke Miniszteri rendeletek Az építésügyi és városfejlesztési miniszter 1 1974. (I. 9.) ÉVM számú rendelete a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet* végrehajtására kiadott 1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelet* módosításáról A lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (a továbbiakban: R.) 133. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján — a lakásbérleti jogviszony tekintetében az igazságügyminiszterrel egyetértésben — a következőket rendelem: 1. §• (1) Az 1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 28. §-a a következő e) és f) ponttal egészül ki: ,,e) a lakásügyi hatóság a tanácsi értékesítésű lakást a tulajdonostól — külön jogszabály alapján — újraelosztásra visszaveszi és a tulajdonos a lakásigényét magánlakásépítés vagy vásárlás útján kívánja kielégíteni; f) a kisajátított lakás tulajdonosát vagy bérlőjét (használóját) tanácsi értékesítésű lakáshoz kívánják juttatni, illetőleg e személy magánlakásépítés vagy vásárlás útján kívánja a lakásigényét kielégíteni." (2) A Vhr. 28. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki: „(2) Az (1) bekezdés e) és f) pontjában említett esetekben a tanácsi bérlakás a) tanácsi értékesítésű lakás juttatása esetén annak megszerzéséig, * Megjelent a Tanácsok Közlönye 1971. évi 6. számában.